A Google-nál keresve sem találni erősebb márkát

Az idei  Brandz toplistán ismét a Google a világ legértékesebb márkaneve, visszaelőzve a tavalyi nyertes Apple-t.

A Google értéke 159 milliárd dollár, 2013-hoz viszonyítva negyven százalékkal ér többet a márkanév. Az Apple három éven keresztül volt listavezető. 2014-ben a márka értéke húsz százalékkal csökkent, ezzel a második helyen áll, 148 milliárd dolláros márkaértékkel. Az Apple jelenleg is kiemelkedően teljesít, de az a baj vele, hogy az elmúlt évben nem jelentkezett olyan forradalmi újdonsággal, ami a technológiai cégek vezető márkájától elvárható volt,

A lista harmadik helyén a világ vezető B2B márkája áll, az IBM, 108 milliárd dolláros márkaértékkel. Az első tízben találjuk még – ebben a sorrendben – a Microsoftot, a McDonald’ot, a Coca-Colát, a Visát, az AT&T telekom-szolgáltatót, a Marlborót és az Amazont.

“A fogyasztók világszerte egyre erőteljesebben értékelik a Google innovatív szerepét. 2013-ban egyre többet hallottunk a Google Glassról, a Google kutatásokat folytat a mesterséges intelligencia terén, más termékekben – lásd autóipar - is megjelennek az Android alapú fejlesztések.

Ez folyamatosan egy nagyon erős üzenetet visz át a fogyasztók felé a Google innovatív törekvéseiről, az Apple számára sajnálatosan ez egybeesett az Apple viszonylagos megtorpanásával.” – kommentálta a listát Nick Cooper – a Millward Brown Optimor ügyvezető igazgatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.