A franciák is betiltják az Ubert

Franciaország januártól betiltja az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatást – jelentette be hétfőn a belügyi szóvivő. Pierre-Henry Brandet azért beszélt erről az I-Télé hírtelevízióban, mert hétfő hajnalban forgalomlassító tiltakozásba kezdtek a párizsi taxisok, miután a kereskedelmi bíróság pénteken nem tiltotta be az Uber mobiltelefonos alkalmazásának üzemeltetését.

Az amerikai központú Uber a világ 45 országának mintegy kétszáz nagyvárosában jelen van már, s nemrég Magyarországon is elindította szolgáltatását. Ennek lényege, hogy a rendszerhez csatlakozó (hivatásos vagy akár nem hivatásos) autósok és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül, közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik. Az Uber módszere szinte mindenütt éles tiltakozásokat váltott ki a hivatásos sofőrökből, taxisokból, s nem Franciaország lesz az első állam, ahol betiltják működését. Magyarországon erről egyelőre nincs szó, az adóhatóság (NAV) ugyanakkor már felfigyelt a vállalkozásra. A NAV állásfoglalása szerint természetes személy üzletszerű gazdasági tevékenységet csak egyéni vállalkozóként, adószám birtokában végezhet. Aki ilyennel nem rendelkezik, az a büntetést kockáztatja.

A „taxigyilkos” vállalkozás azonban mindezek ellenére köszöni, jól van, az öt éve alapított Uber piaci részesedésének értéke becslések szerint már meghaladja a 41 milliárd dollárt. A társaság idén kétszer emelt tőkét, mindkét alkalommal 1,2-1,2 milliárd dollárt vont be az aukción kiválasztott befektetőktől. A „magánklub” tagjai közül csak kevesen ismertek, ők is jobbára kockázati tőkével szálltak be, mint a katari állami vagyonkezelő alap (QIA). Sok magánbefektető az esetleges negatív reklám miatt nem kívánja felfedni kilétét. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.