A fővárosi MSZP atomellenes

A fővárosi szocialisták a megújuló energiákat pártolják, az atombővítést pedig nem, de erről még a többi MSZP-ssel is egyeztetnének.
Az MSZP budapesti párttanácsának csütörtöki ülésén azt kezdeményezte, hogy a szocialista párt egy erről szóló vita után kötelezze el magát a zöld gazdasági fordulat mellett, aminek részeként kezdeményezze a paksi atomerőmű bővítésének leállítását.

Ezt Kunhalmi Ágnes, a szocialisták fővárosi elnöke és Trippon Norbert, a szervezet alelnöke jelentette be pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Az MSZP budapesti vezetője hangsúlyozta, a világban jelenleg energiafordulat zajlik, aminek eredményeként a megújuló energia egy évtizeden belül akár minden más energiaforrásnál olcsóbb lehet.

Magyarországnak ebben az "új ipari forradalomban" arról kell döntenie, hogy "élen járó innovátor" lesz, vagy száz évre visszaveti gazdaságát – mondta Kunhalmi Ágnes, aki szerint ennek szellemében az országnak arra kell készülnie, hogy a paksi atomerőmű jelenlegi blokkjait zöld energiaforrásokkal helyettesítse.

Az a kérdés, hogy "olcsó, tiszta és friss, vagy elszenesedett, füstös, szmogos, atomhulladékkal teli országban szeretnénk élni" – fogalmazott Kunhali Ágnes. Felhívta a figyelmet: a budapesti párttanács döntése nem előzmények nélküli, hiszen pártján belül évek óta vita zajlik a zöld gazdasági fordulat szükségszerűségéről.

Az ellenzéki politikus azt mondta, kezdeményezésüket Mesterházy Attila 2011-es blogbejegyzésének szellemében hozták, amelyben a volt pártelnök kijelentette, egyik párt sem sajátíthatja ki a zöld programot, hiszen az az ország jövőjéről szól. Kunhalmi Ágnes ezzel összefüggésben közölte: azt szeretnék, ha a megújuló energiaforrások támogatása és az atomstop melletti kiállás nemzeti minimummá válna.

Trippon Norbert szerint az atomenergiával szemben a zöld gazdasági fordulat mellett szól az is, hogy így valóban növekedhet Magyarország energiafüggetlensége. Kiemelte továbbá, hogy míg az új atomerőművi blokkok csak korlátozott helyen és számban jelentenének új munkahelyeket, addig a megújuló energiaforrások országszerte akár százezres nagyságrendben hozhatnak létre álláshelyeket. Ennek tudatában a zöld fordulat nemcsak gazdasági, hanem szociális szempontból is számos előnnyel jár – fűzte hozzá.

Az Atomerőmű Üzemeltetők Világszövetsége (World Association of Nuclear Operators, Wano) megerősítette, hogy az MVM Csoport a nemzetközi elvárásoknak megfelelően működik, és a paksi atomerőmű biztonságos üzemeltetése garantált – tette eközben közzé az állami cég.

A társaság felidézi, hogy a Wano tavaly november végén végezte el a paksi atomerőmű és az anyavállalat kapcsolatának a nukleáris biztonságra gyakorolt hatását értékelő felülvizsgálatát, a zárójelentést pedig a napokban adta át. A speciális vizsgálat során elsősorban azt elemzik, hogy a társaságcsoporton belül a központi szervezet milyen eszközökkel támogatja az atomerőművet a nukleáris biztonság magas szintű fenntartása és folyamatos fejlesztése, valamint a megbízható üzemeltetés érdekében.

A szakértői jelentés kiemelte azokat a területeket, amelyek jó példaként szolgálhatnak a többi tagszervezetnek, és javaslatokat fogalmazott meg a társaságcsoport számára a fejlődés további lehetséges területeiről – fogalmaznak. Az MVM Csoport mindig az erőmű rendelkezésére bocsátotta a biztonságnövelő intézkedések végrehajtásához szükséges beruházási forrásokat; az MVM szabályozási rendszere biztosítja az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. számára a biztonságos és megbízható üzemeltetéshez szükséges feltételrendszert – áll az anyagban. A jelentés kiemeli a biztonságfejlesztési és az üzemidő-hosszabbítási program végrehajtását – idézi a közlemény Leber Ferencet, az MVM termelési igazgatóját.

A szakértői csapat elismerte az atomerőműben meghonosított mentorprogramot, amellyel biztosítható a tudás átadása a fiatal munkatársak számára, valamint a programnak köszönhetően folyamatosan rendelkezésre áll a szükséges tudású szakembergárda az erőmű biztonságos üzemeltetéséhez. Követendő példaként említették az MVM Csoport nukleáris kommunikációját, amelynek eredményeként nemzetközi összehasonlításban is stabilan magas az atomenergia elfogadottsága Magyarországon – közölte a cégcsoport. (Azért itt mindenképp megjegyzendő, hogy az MVM Csoport nukleáris kommunikációját és az atomenergia magyarországi elfogadottságát sokan egész másként látják.) A nemzetközi szakértők javaslatokat is tettek a magas nukleáris biztonsági szint fenntartására és tovább erősítésére – írják. A jelentés célszerűnek látná egy, az MVM-hez rendelt, alapvetően külföldi szakemberekből álló független szervezet felállítását, amellyel az MVM további támogatást nyújthat a paksi atomerőmű biztonságos működtetéséhez – közölték. (Hasonlót javasolt Lázár János Miniszterelnökséget irányító miniszter is.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.