A Fed nem sieti el a kamatemelést

Marad a laza amerikai monetáris politika - ez a legfontosabb üzenete Janet Yellen Fed-elnök beszédének, amit a Jackson Hole-ban tartott  jegybankári konferencián mondott el. Ez nem rossz hír a magyar piac számára.
Az igazi kérdés az volt, hogy Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke tesz-e valamilyen konkrét utalást arra, hogy az előbbre hozzák-e az elemzők által eddig 2015 második félévére várt kamatemelést, ami teljes átrendeződést hozhat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, vagy nem érinti ezt a kényes témát. Amennyiben az amerikai gazdaság rohamosan javuló mutatói arra késztetik a Fed döntéshozóit, hogy már akár a jövő év tavaszán srófoljanak egyet az öt éve változatlan szinten, 0,25 százalékon álló dollárkamaton, azzal egyszersmind hazacsalogatatják a külföldön eddig jobb megtérülési esélyeket találó milliárdokat komoly változtatásokat generálva a piacokon – és itt a feltörekvő országok közé sorolt magyar piacot is bele kell érteni.

Nos, a Fed elnök Jackson Hole-ban, a Kansas-i Fed szokásos éves jegybankári tanácskozásán tett pénteki előadásában nem sok fogódzót adott a piacoknak, azon túl, hogy óvatos álláspontra helyezkedett a kamatemelés előrehozatalát illetően. Szerinte a munkaerőpiac látványosan és gyorsan javuló mutatói egyelőre nem nyújtanak betonbiztos alapot ahhoz, hogy magára hagyják a gazdaságot, kell még egy kicsit bábáskodni felette. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy hiába a kamatemelési ciklus alapkövetelményeként meghirdetett 2 százalékos infláció – illetve júliusban csak 1,9 százalék volt a pénzromlás éves üteme -, s hiába ért viharos gyorsasággal a két éve célként megfogalmazott 6 százalék közelébe a munkanélküliségi ráta, egyelőre nem lehetnek nyugodtak a trend tartósságát illetően.

Az egyensúlyi, „önjáró” állapotot a Fed-nél az 5,5 százalékos munkanélküliségi ráta környékén húzzák meg, ettől még messze vagyunk, bár a tendencia folyamatos csökkenést jelez előre. Yellen mindezek alapján újfent síkra szállt a laza monetáris politika folytatása mellett, ugyanakkor azt nem jelezte, hogy a 2012 szeptemberében havi 85 milliárd dollárral elindított és az ősszel már a végéhez közelítő eszközvásárlási-gazdaságélénkítő programjukon bármilyen változtatást is eszközölnének, netán kitolnák annak kivezetési határidejét. Az elnökasszony óvatos megfogalmazásai egyben egyértelmű üzenetet jelentettek a kamatemelés előrehozását szorgalmazó jegybanki döntéshozók számára, lehűtve a kedélyeket.

Egyelőre az elődje, a január végén leköszönt Ben Bernanke filozófiáját magáénak tevő Janet Yellennek a napvilágot látott jegyzőkönyvek szerint kényelmes többsége van a Fed nyíltpiaci bizottságában, amely havonta tekinti át a monetáris folyamatokat és dönt a mintegy öt éve kőbe vésett kamatszintről. Yellen beszédében elmondta, modellezniük kell, hogy milyen folyamatokat indítana el az amerikai munkaerőpiacon egy nem kellő időpontban elindított kamatemelés.

A Fed elnökének szavai azt tükrözik, hogy semmilyen lehamarkodott lépésre nem hajlandó, csak miután kellő érvrendszert sorakoztattak fel a nyomon követett gazdasági mutatók kedvező és hosszú távon is kiszámítható alakulása mellett. A gazdaságban még mindig jelenlévő kihasználatlan kapacitások viszonylag magas aránya is önmérsékletre kell intse a döntéshozókat – figyelmeztetett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.