A cégek több mint kétharmada kamuzik

A munkáltatók 69, míg a foglalkoztatottak 70 százalékánál talált jogsértéseket a munkaügyi hatóság az idei első három negyedévben. Továbbra is nagy gondot jelent a feketemunka, ahogy sokan csalnak a munkaidővel, a szabadságokkal és a fizetéssel is - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) vizsgálati összefoglalójából a Napi Gazdaság szerint. Több vállalkozás szabálytalankodott idén, mint 2013-ban, amikor 67-67 százalékot érintettek a szabálytalanságok.

Feketén 8 477 dolgozót foglalkoztattak a vizsgált cégeknél. Ez az összes jogsértés 12 százalékát tette ki. A cégek is sokféle módon csalnak, a hatóság - elsősorban az építőiparban - találkozik olyan munkáltatókkal, akik hétköznapokon bejelentik a munkavállalók egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyát, hétvégén azonban nem. A "próbamunkával" is sokan trükköznek.

A hatóság ellenőrzései során 11 841 olyan dolgozót találtak, akiknél csalt a cég a munkaidővel, főképp a kereskedelemben, a vendéglátásban és a feldolgozóiparban. Gyakran előfordult, hogy a munkavállalókat a munkáltató nem tájékoztatta a munkaidő-beosztásról, illetve a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontjáról, vagy épp a valós munkaidő meghaladta a megengedett legmagasabb értéket, nem adták meg a megfelelő mennyiségű pihenőidőt.

Sok munkáltató csal a szabadságokkal is, például úgy, hogy a nyilvántartáson "kiírt" szabadság alatt a munkavállalók valójában munkát végeznek. Az NMH tapasztalatai szerint ez főképp a feldolgozóiparban jellemző. Az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott csaknem ötödénél a munkabérrel kapcsolatos jogsértéseket is találtak. A műszakpótlékkal, rendkívüli munkáért járó és vasárnapi pótlékkal kapcsolatos jogsértéseket jellemzően a kereskedelemben, míg az éjszakai bérpótlékkal összefüggésben megállapított szabályszegést inkább a személy- és vagyonvédelemben dolgozókkal szemben követték el.

Az NMH idén január-szeptemberben 3 081 vállalkozással szemben összesen 455,5 millió forint munkaügyi bírságot szabott ki. Ugyanakkor az érdemi döntések több mint 70 százaléka anyagi szankció nélküli intézkedés volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.