A CBA-nak, a Coopnak és a Reálnak tetszik a vasárnapi zárva tartás
A három társaság szerint a szabályozás semmilyen tekintetben nem diszkriminálja pozitívan egyiküket sem, hiszen mindhárom üzletlánc legtöbb egységének zárva kell maradnia vasárnap a törvény elfogadása esetén. A három lánc franchise partnereinek csak pár százaléka működik családi vállalkozás keretén belül, akik esetlegesen alkalmazottak bevonása nélkül tudnák a vasárnapi működést biztosítani.
"Meggyőződésünk, hogy a szabályozás miatt nem következik be forgalmi visszaesés, így elbocsátásokra sem fog sor kerülni. Ennek megerősítéseként mindhárom üzletlánc garantálja, hogy a szabályozás életbelépése esetén sem fog munkahelyeket megszüntetni" – áll a közleményükben.
A társaságok szerint a vásárlók számára hat nap hosszított nyitva tartása elegendő lehetőséget ad a termékek beszerzésére, illetve a vasárnap nyitva maradó üzletek az élelmiszer- és egyéb alapvető termékek megvásárlását is biztosítani tudják.
Bár nem zárkóznak el a további szakmai egyeztetésektől, kinyilvánították, hogy a vasárnapi nyitva tartás korlátozásának helyességét alapvetőnek, az annak bevezetéséből származó pozitívumokat megkérdőjelezhetetlennek tartják.