A bíróság szerint bonthatóak Simicska hirdetőoszlopai

A Fővárosi Törvényszék a folyamatban lévő per ellenére se tiltja meg az önkormányzatnak a Simicska Lajos tulajdonában lévő Mahir utcai hirdetőoszlopainak elbontását, mivel nem látja bizonyítottnak, hogy a kiemelés visszafordíthatatlan károkat okozna a berendezésekben.
A Fővárosi Törvényszék elutasította a Mahir Cityposter Kft. ideiglenes intézkedés elrendelésére irányuló kérelmét. A cég azt kérte, hogy a bíróság tiltsa el az önkormányzatot a kihelyezett hirdetőoszlopok bontásától - közölte a törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

A még december 14-én megszületett nem jogerős végzés előzménye, hogy a peres felek 2006. szeptember 28-án szerződést kötöttek utcabútorok telepítésére, üzemeltetésére és reklámcélú hasznosítására, ám ezt az önkormányzat tavaly októberben felmondta. A cég novemberben keresetet nyújtott be az önkormányzattal szemben a felmondó jognyilatkozat érvénytelenségének megállapítására. A bíróságtól annak megállapítását is kérte, hogy továbbra is fennáll a szerződés szerinti közterület-használati jogosultsága.

Ezzel egyidejűleg a kft. ideiglenes intézkedés iránti kérelmet is előterjesztett, egyebek mellett azt kérve, hogy a bíróság tiltsa el az alperest a szerződés alapján kihelyezett utcabútorok bontásától, valamint kötelezze arra, hogy változatlanul biztosítsa a szerződés szerinti használati jogosultságát. Ezt a kérelmet utasította el a törvényszék, a kérelmet megalapozatlannak találva.

A törvényszék közleményében emlékeztetett: a bíróság a jogszabály értelmében "akkor rendelheti el ideiglenes intézkedéssel az arra irányuló kérelem teljesítését, ha ez közvetlenül fenyegető kár elhárítása, vagy a jogvitára okot adó állapot változatlan fenntartása, illetve a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelme érdekében szükséges, és az intézkedéssel okozott hátrány nem haladja meg az intézkedéssel okozott előnyöket".

Hozzátették: a kérelmet megalapozó tényeket valószínűsíteni kell. A bíróság azonban nem találta "valószínűsítettnek" a cég azon hivatkozását, amely szerint helyrehozhatatlan károkat okozna a felperesnek az utcabútorok eltávolítása. A Mahir Cityposter Kft. "ugyanis csupán állította, de nem valószínűsítette, hogy a tulajdonában lévő hirdetőoszlopok csak azok végleges állagsérelmével bonthatók el, és eredeti állapotukban nem helyezhetők ki újra".

A bíróság az indokolásban kifejtette, ennek ellentmond, hogy a cég által csatolt műszaki leírás a hagyományos kis oszlopok esetében kifejezetten mobil használhatóságot ír elő, alapozás nélkül. Ugyanakkor a Mahir Cityposter Kft. az ettől eltérő szerkezetű oszlopok esetében sem valószínűsítette, hogy bontásuk az állag végleges sérelmével járna. A bíróság nem találta megalapozottnak a műemlékjellegű oszlopokra vonatkozó hasonló hivatkozást sem.

A bíróság a közvetlenül fenyegető kár fennállását megállapíthatónak találta azáltal, hogy a felperes a hirdetésre vonatkozó szerződéseit nem tudja teljesíteni, illetve elesik az ettől várható bevételtől.

Nem állapította meg ugyanakkor azt a feltételt, hogy az okozott hátrány ne haladja meg az intézkedéssel elérhető előnyöket. A törvényszék szerint az önkormányzat ugyanis "a felmondásra figyelemmel nyilvánvalóan nem várja a továbbiakban a felperestől a szerződés teljesítését, illetve a hirdetési felületeket hasznosítani kívánja". Hozzátették: a felmondásban a felperes 60 napos határidőt kapott az utcabútorok elszállítására azzal a figyelmeztetéssel, hogy utána az önkormányzat fog a hirdetőoszlopok eltávolításáról és megfelelő tárolásáról gondoskodni. A bíróság szerint a cég a szerződés megszüntetésére felkészülhetett, így a kár enyhítéséhez szükséges intézkedéseket megtehette volna.

A törvényszék arra is kitért, hogy a cég kérelmében a jogvitára okot adó állapot változatlan fenntartásának szükségességére és a különös méltánylást érdemlő jogvédelem szükségességére nem hivatkozott, ilyet a bíróság sem talált megállapíthatónak. Megjegyezték, hogy a felek közötti jogvita érdemi elbírálására irányuló per folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

A Mahir hirdetőoszlopainak elszállítása múlt hétvégén kezdődött meg. A cég válaszul úgy döntött, hogy biztonsági őröket állíttat az oszlopokhoz. Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok vasárnap az MTI-nek azt mondta: a Fővárosi Önkormányzat a rendőrség segítségét kéri, mert a cég akadályozza a bontást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.