'Rámennek' a P+R parkolókra

Öt vasútvonal mellett 1801 P+R parkoló épül. Az 1,8 milliárd forintos beruházást a Strabag nyerte.

Hamarosan elkezdődik öt vasútvonal mellett 1801 P+R autóparkoló, 790 kerékpártároló és 20 buszmegálló építése - mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője.

A kivitelezést közbeszerzésen nyerte el a Strabag, nettó 1,8 milliárd forintos ajánlati árral. A parkolók a győri, a hatvani, a kecskeméti, a szolnoki és a váci vasútvonalak mellett épülnek - ismertette.

A beruházás 2015 nyaráig befejeződik, de a második félévben újabb 570 gépkocsi befogadására alkalmas parkolókat épít a tervek szerint a NIF.

A 2009-ben indult fejlesztések kereteiben eddig 6 ezer P+R parkoló épült, és az idén kezdődő uniós költségvetési időszakban felújításra kerülő öt vasúti vonal - a veresegyházi, a Biatorbágy-Tata közötti, a pusztaszabolcsi, a kőbánya-kispesti és a szolnoki - mellett folytatják építésüket.

Az eddig megépült és a később épülő parkolók is kamerával védettek, alapvető funkciójuk az, hogy az elővárosi vonalakon a közösségi közlekedésre tereljék a személyforgalmat. (Forrás: hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.