"Rabolta" a Coldplay a legmenőbb számát?

Kellemetlen és súlyos vádakkal illette a Coldplay zenekart az amerikai gitárzseni Joe Satriani. Állítása szerint a zenekar Viva La Vida számának egyes elemeit lenyúlták tőle.

Igen komoly vádakkal illette a Coldplay zenekart az amerikai gitárzseni Joe Satriani. Állítása szerint a brit banda új lemezének talán legismertebb számának, a Viva La Vidának zenei elemeit az általa szerzett 2004-es If I Could Fly dalból "nyúlták". Satriani szerint vizsgálják milyen módon tudnának jogi elégtételt venni, ami persze súlyos pénzeket érinthet.

A vádak, már csak azért is kínosak, mert a Coldplay új lemezét, amin az említett szerzemény is szerepel korábban összesen hét Grammy díjra jelölték. A brit banda véleménye szerint, ha van is valami hasonlóság a két dal között, az csupán a véletlen műve lehet, és ez számukra is meglepetés. A Coldplay a dalra és az új korongjára egyébként aligha panaszkodhat, mivel az a iTunes internetes zenei áruháznál a legnagyobb eladásokat produkálta az idén, ami azt feltételezi, hogy ha valóban plágiumról van szó az sokba kerülhet a zenekarnak.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.