'Nem akarok semmiféle tisztogatást a GVH-nál'

Bíró, majd ügyvéd volt és bár látható versenyjogi munkássága nincs, de azért foglalkozott hasonló témával Juhász Miklós, akit Orbán Viktor a GVH élére jelölt. A lapunknak adott interjúban elmondta: távolságot tart a pártoktól és az eddigi GVH-elnökök nyomdokán kíván járni.

- A miniszterelnök a múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy önt jelöli Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöki posztjára. Ám dacára, hogy a közigazgatás egyik, mondhatni legkeményebbnek számító helyére delegálták, egy vázlatos életrajzot sem adtak a nyilvánosság számára. Mit tud arról, minek köszönhető ez a kurta-furcsa bejelentés?

- Nem tudom, szabadságon voltam a múlt héten, csak most, hétfőn nézem át a heti sajtómegjelenéseket, de természetesen válaszolok minden kérdésükre.

- Mivel foglalkozott eddig?

- 1976 és 1985 között a Pesti Központi Kerületi Bíróságon dolgoztam előbb fogalmazóként, majd a vagyonjogi csoportban bíróként. 1983 második felében a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság Elnökhelyettesi teendőinek az ellátására kaptam megbízást, melyet 1984. december 31. napjáig láttam el. Később egy nyugat-német-magyar vegyesvállalat, az azóta megszűnt MD-Vállalkozási és Kereskedelmi Kft.-nek voltam az ügyvezető igazgatója. (A vállalat 1992-es megszűnéséig a SES Elemetbau GMBH résztulajdonában volt, Juhász Miklós tisztségének nincs nyoma a cégbírósági adatokban - a szerk.) Emellett 1990-től máig ügyvédként dolgoztam.

- Mikor kérte fel önt Orbán Viktor a GVH elnökének?

- Ez valamikor május környékén történt.

- Mit gondol, ki jelölte, hogy milyen módon került a miniszterelnök látókörébe?

- Elképzelhető, hogy a miniszterelnök úr már korábban hallott rólam, de konkrétan nem tudom, hogy ki ajánlott engem. Engem tavasszal hívtak fel a miniszterelnök úr titkárságáról, hogy a miniszterelnök úr elbeszélgetne velem. Konkrétan ennyi történt.

- A miniszterelnök bejelentése után sokan kifogásolták, hogy nincs látható tudományos versenyjogi munkássága, illetve a nem ismert, hogy ügyvédként képviselt volna cégeket versenyhivatali ügyekben.

- Ez igaz, ugyanakkor szakértőként, tanácsadóként számos cég mellett is részt vettem, olyan ügyekben, amelyeknek versenyjogi vetülete is voltak. Emellett az eltelt húsz éves pályafutásom során több alkalommal vetődött fel az előttem lévő ügyekben versenyjogi vonatkozás, volt olyan eset, hogy tanácsadóként működtem közre a közelmúltban versenyjogi ügyben. Emellett a nyár folyamán konzultáltam egy versenyjogi-teammel, ismert versenyjogászokkal is.

- Még a cégeknél maradva: a rendszerváltás óta nagyjából egy tucat vállalkozásban szerepelt különféle pozícióban - csak a legnevesebbeket említve: felügyelőbizottsági tag volt Paksi Atomerőműnél, a BIF Nyrt.-nél - pontosan mit jelentettek ezek a felügyelőbizottsági tagságok?

- Jogi szakértőként voltam jelen ezekben a cégekben. Paksra - ha jól emlékszem - Mészáros György az igazgatóság elnöke javasolt szakértőnek, míg a BIF felügyelő bizottságába személyes barátom, Ungár András révén kerültem be, ahol utána Simor András váltott az fb-élén.

- Részben a BIF kapcsán kapott 1999-ben háromszázezer forintos bírságot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) bennfentes kereskedésért, mivel a CA-IB számára BIF részvényeket vásárolt fel úgy, hogy közben a BIF-nél még fb tag volt és ezt nem jelentette be a felügyeletnél.

- A pontos történet az volt, hogy az egyik CA-IB-es tulajdonos - a nevét ügyvédi titoktartás miatt nem fedhetem fel - megkért arra, hogy a nevében vásároljak BIF részvényeket. Tehát nem magam számára vásároltam részvényt. A bírságot az érintett személy kifizette, nem kértem jogorvoslatot.

- Az Ön személye egy ponton mindenképpen újdonság lehet a GVH-élén: az üzleti szférából kerül az elnöki székbe, annak is mondhatni a fősodrából. Ugyanakkor a jelenlegi elnök, Nagy Zoltán egy korábbi, lapunknak adott interjúban azt sem titkolta, hogy egy-egy komolyabb versenyhivatali ügy idején az elnökre is komoly nyomás nehezedik a politikai és gazdasági élet prominensei részéről. Ön mit fog tenni, ha volt üzlettársai megkeresik ilyen ügyben?

- Nemet mondanék nekik és meg kell, hogy mondjam, nagyot csalódnék bennük, ha nálam ilyennel kísérleteznének. Ami a politikai nyomásgyakorlást illeti: 17 éve képviselem folyamatosan a XXII. kerületi önkormányzatot, anno még SZDSZ-es polgármester írta alá a megbízási szerződésemet, mely pártállástól függetlenül, mind a mai napig fennmaradt. Ha kötődnék valamelyik politika oldalhoz, akkor ez nem ment volna. Nézze, így 58 évesen már nem hiányzik nekem semmiféle pártpolitikai vircsaft.

- Eszerint párttag sem volt az évek során?

- 1981 és 1989 között MSZMP tagja voltam, de azóta semmiféle pártba nem léptem be.

- A múlt héten az MSZP kiadott egy közleményt, amelyben önt is Fidesz-közeli bizalmi személyként jellemzik önt alkalmasint az időközben Schmidt Mária tulajdonába került cégekben betöltött korábbi szerepe kapcsán.

- Nézze, azt természetesen nem mondhatom, hogy nem ismernék Fidesz közeli személyeket - ahogy az ismeretségi körömben vannak baloldali érzésű személyek is. Szervezett kapcsolataim soha nem voltak a Fidesszel, így párttag nem voltam, és háttérszervezeteiben sem vettem részt.

- Vélhetőleg Schmidt Pál köztársasági elnök nem fog akadályt gördíteni az ön kinevezése elé. Jelenleg hogy látja, mit változtatna a GVH működésén?

- Vannak elképzeléseim, de még előtte vagyok a bizottsági meghallgatásnak, így nem mennék részletekbe. Az biztos, hogy sürgősen indokolt a jelenlegi Versenytanács létszámának növelése.

- A Fidesz által megszövegezett, ám jelenleg az Alkotmánybíróságnál parkoltatott versenytörvény-módosítás alapján Önnel egyidejűleg lehetne kinevezni az új elnökhelyetteseket. Ha az AB rábólint a módosításra, úgy ön leváltaná a jelenlegi elnökhelyetteseket Wallacher Lajost és Gadó Gábort?

- Leendő elnökként - jogalkalmazóként - furcsa lenne tőlem, ha törvényeket kommentálnék. Most magánvéleményem szerint a törvényjavaslat indoklása (összhangba hozzák a GVH-elnök és az elnökhelyettesek mandátumnak az időtartamát - a szerk.) jogos lehet, elég csak arra gondolni, hogy ha valami időközben történik az elnökkel, akkor helyette az elnökhelyettest kell kinevezni, így problémássá válhat a GVH-működése. Ugyanakkor ha az AB alkotmányellenesnek találja a törvényt, akkor az elnökhelyettesek a helyükön maradhatnak.

- És ha az AB átengedi a törvényt, lecseréli az elnökhelyetteseket? A kormány részéről érkezett ilyen jellegű igény?

- Semmiféle ilyen nyomást nem érzek, ahogy soha nem is vennék részt semmiféle pártpolitikai színezetű tisztogatásban és nem is vállalnék el semmiféle olyan tisztséget, ami ilyennel jár. Alapvetően elődjeim útját kívánom követni. A hetekben találkoztam Nagy Zoltán elnök úrral is és baráti, tiszteletteljes légkörben zajlott le ez a találkozó. Amennyiben kineveznek, ismertetni fogom a koncepciómat a GVH jelenlegi vezetése előtt. Amikor igent mondtam a felkérésre, nem az volt az alapállásom, hogy eleve kizárom az együttműködést a jelenlegi elnökhelyettesekkel.

Juhász Miklós, a GVH leendő elnöke
Dr. Juhász Miklós ügyvéd
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.