'Lefagyott' az Apple

Az alapító, Steve Jobs tavalyi halála óta első kisebb válságát éli az Apple: részvényárfolyama csaknem hat százalékkal csökkent a tőzsdezárást követő kereskedésben. Az ok: a második negyedév rendkívül szerény mérlege, amit tegnap tett közzé a vállalatóriás.

Olyan legutóbb 2003-ban történt, hogy az akkor még csak számítógépgyártásból élő Apple bevétele és nyeresége egyaránt jócskán elmaradt az elemzői várakozásoktól. A visszaesést most az iPhone telefonok eladásának vártnál sokkal rosszabb alakulása váltotta ki. A remélt 28,4 millió darab helyett ugyanis csak 26 millióra akadt vevő.

Nagy baj azonban csak akkor lesz, ha az iPhone ősszel debütáló 5-ös szériája nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Sokan ugyanis jegelik okostelefon-vásárlásukat pont azért, hogy a lehető legmodernebb készüléket tudhassák majd magukénak. Az Apple legfőbb bevételi forrása az iPhone: minden második hozzá befolyt dollár telefoneladásból származik.

A tét tehát nem kicsi, főleg akkor, amikor a fő rivális, az okostelefonok 219 milliárd dolláros világpiacán az Apple rovására élre tört Samsung sorra jön elő az új készülékeivel, feladva a leckét elkényelmesedni látszó riválisának. A várhatóan októberben kereskedelmi forgalomba kerülő iPhone 5-ből elemzői becslések szerint 50 millió darabot szív fel a piac a negyedik, a karácsonyi bevásárlási szezonnal súlyosbított negyedévben.

Az Apple nem panaszkodhat az iPad-eladásokra. A táblagépből 17 millió kelt el, miközben a elemzők 15,4 milliós eladási adattal kalkuláltak. Peter Oppenheimer pénzügyi vezérigazgató szerint különösen az oktatásban veszik hasznát a készüléknek. Példaként egy 11 ezer darabos megrendelést említett, amelyet Texas állam egyik iskolai körzetében vettek fel.

Megháromszorozódtak az AppleTV eladások is. A televízió és az internetes játékok elérése szolgáló set-top-box házasításából létrehozott készülékből 1,3 milliót adtak el, főként a hazai piacon. Ezzel azonban nem elégedett a vállalatvezetés, és tovább vizsgálja, hogyan lehetne még nagyobb szeletet kihasítani a televíziós piac tortájából.

Ami a számokat illeti: a második negyedéves bevétel 2,2 milliárd dollárral maradt el a 37,2 milliárdos elemzői konszenzustól, de ebben az utóbbi hónapokban jelentősen felértékelődött dollárárfolyam is felelős. Megjegyzendő, hogy a forgalom az egy évvel ezelőtti időszakéhoz képest így is 23 százalékkal volt magasabb. A nyereség pedig 21 százalékkal 6,61 milliárd dollárra hízott.

Az egy részvényre eső nyereség azonban a Bloomberg elemzői által várt 10,3-ról 9,3 dollárra esett, ami csalódást okozott a befektetőknek. Nem véletlen tehát, hogy a vállalat értéke a gyorsjelentés után 6 százalékot esett. Azonban így is világ legértékesebb tőzsdén jegyzett cége maradhatott az Apple, mely ebben a pillanatban 565 milliárd dollárt ér.

A 4-es széria lassan már a múltat jelenti, az 5-ös viszont csak októberben debütál
A customer tries out the new iPhone 4 at Apple Inc's store in the Ginza district of Tokyo June 24, 2010. Fans stormed Apple Inc's store in Japan and operator Softbank Corp's outlets as the company launched a slim new version of its wildly popular iPhone. Due to the time difference in the global launch, Japanese stores were the first to get hold of the coveted iPhone 4, which debuts in the United States, France, Germany and the UK later on Thursday. REUTERS/Yuriko Nakao (JAPAN - Tags: BUSINESS SCI TECH SOCIETY IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.