„Híres emberek" az APEH célkeresztjében

Az APEH mihamarabb „szolgáltató adóhatósággá" szeretne válni, ezt a vezérmotívuma a kedden ismertetett, 2008-2012. közötti középtávú stratégiájának. A hivatal ügyfélbarát lesz, de kíméletlenül lecsap az adócsalókra és a trükközőkre.

Szikora János, az APEH elnöke a stratégiát ismertetve elmondta: szeretnének ügyfélbarát, szolgáltató hivatallá válni, céljuk az önadózás megkönnyítése. A hivatal az adózók önkéntes jogkövetését a szolgáltatások fejlesztésével, az adózás egyszerűbbé, kényelmesebbé tételével, az adótudatosság növelésével szeretné javítani. Az APEH alapvető feladata ugyanakkor az államháztartás bevételeinek beszedése, ezért a hatósági eszközök törvényes és tisztességes alkalmazásával következetesen fellép azokkal szemben, akik nem teljesítették kötelezettségüket, s arra törekszik, hogy visszatartsa azokat, akik hajlamosak erre - hangsúlyozta Szikora János.

Meghódítaná az APEH a világhálót a következő négy évben derül ki a  középtávú stratégiából, amelynek kialakításában az IMF is segédkezett. Az új stratégiához új alelnököt is kineveztek: Mogyorósiné Gábor Hajnalka, a Kiemelt Adózók Igazgatóságának igazgatói székéből érkezett az alelnöki posztra, ahonnan - Veres János pénzügyminiszter döntésének megfelelően - Polgár Péter a KAIG igazgatói posztjára távozott. A személycserét az új stratégiával indokolja a hatóság.

A négyéves terv az adózók többségének egyszerűbb és még inkább ügyfélbarát adóadminisztrációt ígér - ennek jegyében vezetik be a következő szja-bevallási szezonban az egyszerűsített bevallást is, amit voltaképpen az APEH készít majd el a jövedelemadó bevallóknak. Külön tájékoztatási formákat terveznek a mikro-, kis és közepes vállalkozásoknak. Az őstermelők, kisebb településen lakó adózók miatt kistérségi központokat szeretnének kialakítani - ha futja rá a büdzséből. Az interneten egyre több szolgáltatás megjelenése várható, a mai személyes ügyintézés jó részét is el lehet majd intézni telefonon vagy interneten. S azt ígérik, fent lesz a hatóság honlapján, mikor minek alapján és hogyan bírságolnak, valamint elkészül az adóellenőrzések kézikönyve is.

A revizorok munkájában új, a korábbinál hatékonyabb módszereket vezetnek be, illetve folytatják az idén már elkezdett gyakorlatot. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzéseknél például nem két revizor, hanem 6-8 fős csoportok végzik majd a munkát, ami így gyorsabb és hatékonyabb lesz. Nagyobb szerepet kap majd a becslés módszere a kisvállalkozások ellenőrzésénél. Külön szervezeti egységet hoznak létre a híres és különösen gazdag magánszemélyek ellenőrzéséhez. Mint mondják, ez egyrészt azért fontos, hogy a revizor hozzá legyen szokva, hogy hírességgel dolgozik, „aláírást kérjen tőle, és ne autogramot". Másrészt a nagy vagyonok ellenőrzésekor némileg máshogy kell eljárni, mint egyébként.

 

Nagyobb hangsúlyt kap a kapcsolt vállalkozások közötti elszámoló árak vizsgálata és az adóhatóság különös figyelmet fordít az úgynevezett agresszív adótervezés elleni fellépésre is, így a társaságok átszervezéséhez, összeolvadásához, felvásárlásához, finanszírozásához, határokon átnyúló kereskedelméhez és a veszteségek "felhasználásához" kötődő adóelkerülő magatartásokra - hívta fel a figyelmet Varga Lászlóné.

Az APEH elnökhelyettese elmondta: folyamatban van az átfogó ellenőrzéskorszerűsítési projekt, aminek hangsúlyos eleme a kockázatkezelés, felhasználva a nemzetközi tapasztalatokat is. A cél, hogy kiszűrjék a legnagyobb adóelkerüléseket egy kockázati térkép alapján.

 

 

Szikora János
Szikora János ügyfélbarát APEH-et ígér
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.