Fél százalékkal csökken a diákhitel kamata az év második felében

Az év második felében fél százalékkal, 10,5 százalékra csökken a diákhitel kamata - jelentette be Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója.

Őri András közlése szerint a következetes finanszírozási politikának köszönhetően az első félévben csökkent a diákhitelezés  átlagos forrásköltsége. E mellett a másik két, kamatot befolyásoló  tényező (kockázati kitettség, működési költségek) is kedvezően  alakultak, és változatlanul kiváló a törlesztési fegyelem. E  tényezők együttes hatása tette lehetővé a diákhitel kamatának 50  bázispontos csökkentését, amely 2009. július 1-je és december 31-e  között évi 10,5 százalékos kamatmértéket jelent.


Nem változik ugyanakkor a felvehető összeg nagysága. A  költségtérítéses diákok maximum havi 50, az államilag finanszírozott  képzésben tanulók legfeljebb havi 40 ezer forintot igényelhetnek.  Emellett továbbra is választhatják a havi 30, 25, 21 és 15 ezer  forintos kölcsönösszegeket. Egy tavaszi kormányrendelet értelmében  speciális esetben - ha az igénylő szülei már nem élnek, vagy éppen  regisztrált álláskeresők - havonta további 10 ezer forinttal nőhet  az igényelhető összeg.

A múlt tanévben összesen 73.331 beiratkozott hallgatónak -  köztük 18.158 új igénylőnek - folyósítottak diákhitelt, mintegy 22  milliárd forint értékben. Mára több mint 271 ezren éltek a diákhitel  lehetőségével, és 58 ezren már minden tartozásukat visszafizették. A  diákok a tanévre előírt 8,5 milliárd forint helyett - kihasználva a  díjtalan és közvetlenül a tőketartozást csökkentő előtörlesztés  lehetőségét - 14,8 milliárd forintot fizettek be. Jelenleg 106 ezren  törlesztenek.

Ebben a tanévben is a korábban megszokott arányban (64 százalék)  választották a diákok a szemeszterenkénti egyösszegű kifizetést a  havi folyósítással szemben, és továbbra is a magasabb összegek  voltak a népszerűbbek. A hitelfelvevő diákok mintegy 32 százaléka  igényelte a havi 40 ezer, 36 százaléka a havi 30 ezer, 12 százaléka  a havi 25 ezer, 5 százalék a havi 21 ezer, 3 százaléka pedig a havi  15 ezer forintos összeget. Havi 50 ezer forintot csak a  költségtérítéses képzésben részt vevők vehettek fel, ezzel a  lehetőséggel 9.350 hallgató élt is.

Tizedük használta ki a tavalyi  év újdonságát, az úgynevezett engedményezést, vagyis azt a  lehetőséget, hogy a költségtérítést a diákhitelből közvetlenül a  felsőoktatási intézménybe utalják át.

Mézesmadzag csupán a diákhitel kamatának félszázalékos csökkentése. A Diákhitel  Központ "következetes finanszírozási politikáról" beszél, és  sikerpropagandát próbál kovácsolni abból, hogy az év második felében  fél százalékkal csökken a diákhitel kamata  - állítja Ágh Péter,a Fidelitas elnöke.

A valóság ezzel szemben az, hogy 2009 januárjától már 1,5 százalékkal növelték a hitel kamatát (9,5 százalékról 11  százalékra), míg a mostani csökkentés ennek csupán egyharmada.

2009  januárja óta így is 1 százalékkal nőtt a diákok kamatterhelése.    A diákhitel magas kamata jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy sok fiatal milliós nagyságrendű adósságállománnyal fejezi be az  egyetemet, így pedig nehezebben jut lakáshitelhez, otthonteremtési támogatáshoz is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.