– Milyen volt a svédországi útja?

– Kiválóan alakult, de azért nem szeretnék ott élni.

– Miért nem?

– Túl nagy a kormányzati szektor, elég kevés pénz marad az embereknél abból, amit megkeresnek. Túl sokat fordítanak ellenben túlértékelt kormányzati kiadásokra. Ja, és svédül sem beszélek - de azért nem ez a fő indokom. Mindenesetre nem tűnt valami izgalmas helynek, ahol új dolgok szökkennének szárba.

– Ahogy egy írásában megjegyzi: vége náluk a történelemnek?

– Valahogy úgy. 

– Hogy olvasóink is értsék: ön az egyik fő bírálója az ENSZ-ben is bevett modellként használt HDI-nek, azaz az emberi fejlettségi indexnek, amely a most záruló évtized minden egyes évében valamely skandináv országot - Norvégiát vagy Izlandot - hozta ki a létező világok legjobbikának. Ez matematikai képletekből áll össze. Hogyan magyarázná el laikusoknak, mi a gondja vele?

– Először is: amikor a HDI-t kitalálták, kitűztek egy olyan GDP-fejlettségi célt, ami akkor ambiciózusnak tűnt, ám azóta meghaladottá vált. Pedig még a gazdag országokban is bőven van tér az előrelépésre, de a HDI ennek nem ad mozgásteret. Ebben az értelemben beszéltem a történelem végének képzetéről. Ugyanez a helyzet a várható időtartammal is, miközben az emberek egyre tovább és tovább élnek. Az index 85 évben maximalizálja ezt a mutatót, ami megközelítőleg sem felel meg a halhatatlanságnak. A három tényező - a harmadik az oktatási index - egyenlő súlyozása is kérdéses. Valójában ugyanis a három „alindex” 0-tól 1-ig terjedő skálán mozog, ami praktikusan azt jelenti, hogy egy halhatatlanokból álló és végtelenül gazdag képzeletbeli ország Tadzsikisztánnál is lejjebb végezne, ha nem járatná iskolába a polgárait. Hol itt az életminőség? Hacsak nem vagyunk túlságosan sznobok, beláthatjuk: az átlagember számára nagyobb boldogságot jelent, ha van tévéje és autója, mint az, ha ő is beiratkozott egy főiskolára, mint mindenki körülötte. Első akarok lenni a HDI-skálán? A legegyszerűbb, ha mindenkit beültetek az iskolapadba!

– Vannak más mutatók is, így a HPI, a szegénységi index, a QLI, az életminőségi index.

– Általában az is a gondom velük: arra a receptre épülnek, hogy szegényeket ne engedjünk be az országba, mert lerontják a mutatónkat. Ezért az Egyesült Államok például, ahová sok szegény bevándorló érkezik, nem szerepel rajtuk valami fényesen.

– Mi lenne akkor a legjobb mérőszám? Pusztán a GDP?

– Ki vagyok békülve önmagában a várható élettartammal is, csak ne tegyünk a képlet nevezőjébe olyan számokat, amelyek pont a fejlődésre nem adnak lehetőséget.

– Ahogyan egy blogbejegyzésben írja, így gyakorlatilag a HDI azt méri: „mennyire skandináv” valamely ország.

– Pontosan, az északiak akkor is az élbolyban maradnának, ha innentől kezdve semmit nem csinálnak, csak megtermelik ugyanazt a GDP-t és nem halnak meg korábban. Más kérdés, hogy Norvégiát például közülük is az olajbevételek emelik ki. De visszatérve: miért nem teszünk rá mondjuk mindig tíz-tíz százalékot az élettartamkövetelményre? Vagy vesszük figyelembe valahogyan a bevándorlók alkalmazkodását? Tudja mit!? A legjobb mérőszámnak én azt tartanám, ha az egyes országok képzeletbeli bevándorlási részvényeket bocsátának ki, amelyek a tőzsdén annyit érnének, amennyit a potenciális bevándorlók hajlandóak lennének fizetni értük, hogy a polgáraikká lehessenek.  

– Azért ez is több előfeltevésre épül. Például arra, hogy a bevándorlók egyenlően elosztott és helyes információval rendelkeznek a célországokról, és ez utóbbiak fizikailag is nagyjából ugyannyira elérhetőek számukra. Én például egy, a világ végén lévő ország útleveléért nem adnék nagyon sokat.

– Nyilván. Svédország így sem végezne gyenge helyen, gondolom Afrikából nézve elég vonzó, de szerintem az USA jobban teljesítene.   

– Talán látta a térképet, amely az USA egyes államainak fejlettségét annak függvényében adja meg, hogy mennyire esnek közel a kanadai határhoz. Ez persze vicc, és az is a célja: valójában kevesen helyeznék Észak-Dakotát Florida elé. Egyáltalán, mennyire mérhető jól az életminőség egyazon országon belül? Vannak olyannyira lokalizált mutatók, mint a jégkrémindex, ami például azt méri: a válaszadók hány százaléka szerint biztonságos leengedni a gyereket jégkrémért az utcára.

– A fő probléma itt az, hogy miként igazítjuk ki a megélhetési költségekből adódó különbségeket. Az Egyesült Államok tényleges fejlettségi térképén Mississippi áll leghátul az államok között. Itt nagyon alacsony ugyan a GDP, de a költségek is alacsonyak, 50 ezer dollárért házat már lehet venni. Persze, Mississippiben rengeteg fekete is él, akiknek adatai lehúzzák az átlagot, az viszont egyáltalán nem következik, hogy Észak-Dakotába vagy Kanadába képzeletben áttelepítve sokkal jobban élnének. Egy további problémám általában is ezekkel a mutatókkal, hogy értelmiségiek állítják fel a képleteket, és önmagukból indulnak ki. Értsd: Mississippi azért is rossz hely, mert nem lehet a kávéházban megvitatni a Harvard University Press-nél megjelent legújabb könyveket.

– Ellentétben a Yale Egyetemnek is otthont adó Connecticut-tel, amely viszont a legelsőnek számít az ötven állam közül.

– Az egész számítgatási műfajra jellemző a baloldali megközelítés. Ahogy az ENSZ-ben is - ami feltétlenül baloldalibb a mi tanszékünknél -, a társadalomtudósok körében is az HDI elfogadottabb, a közgazdászok inkább bíznak a GDP-ben és a várható élettartamban. De épp azért ajánlom a képzeletbeli állampolgársági tőzsdét, mert végül is az emberekre kell bízni a döntést, mi mennyit ér meg nekik. 

– Nemrég ismertettük a lapunkban a HSBC bank egy felmérését, amelynek keretében 3100 külföldre települt munkavállalót kérdeztek meg: melyik országban mi a jó. Mint kiderült, Franciaországban a legjobb az étel és az egészségbiztosítás, Svájcban a közlekedés és a családbarát környezet verhetetlen. Szórakozni a briteknél lehet a legkönnyebben, a munkaidő pedig Bahreinben és Hollandiában a legkedvezőbb. Miért van szükségünk egyáltalán egyetlen, aggregált mutatóra?

– Mert kíváncsiak vagyunk a végső, ám egyszerűsített válaszra. Ahogyan fel lehet tenni például a kérdést, hol a legjobb a klasszikus zene, majd el lehet kezdeni okoskodni rajta, hogy tulajdonképpen milyen klasszikus zenéről is beszélünk. De lehet, hogy én is azt mondanám: hagyjuk a sódert, vágd rá a választ! 

HDI (emberi fejlettségi index, 2009) Három, egyenlő súllyal vett mutatóból áll össze: a várható élettartamból, az oktatási indexből (felnőttek írástudási aránya és kombinált beiskolázási arány - 1:2 arányban), valamint az egy főre jutó, vásárlóerőparitáson számolt GDP-ből.

1.    Norvégia
2.    Ausztrália
3.    Izland
4.    Kanada
5.    Irország
6.    Hollandia
7.    Svédország
8.    Franciaország
9.    Svájc
10.  Japán
.
43.  Magyarország


QLI (Életminőségi index, 2010) Kilenc tényezőt vesz figyelembe 10-15 százalékos súllyal, köztük például a gazdasági mutatók mellett a szabadságjogokat (az amerikai Freedom House éves jelentése alapján), a művelődési lehetőségeket, a természeti környezet állapotát és az éghajlat vonzerejét.

1.    Franciaország
2.    Ausztrália
3.    Svájc
4.    Németország
5.    Új-Zéland
6.    Luxemburg
7.    Egyesült Államok
8.    Belgium
9.    Kanada
10.  Olaszország
.
20.  Magyarország