Bevezeti a hájadót az Air France

Azoknak az utasoknak, akik teltségük miatt nem tudják bekapcsolni a biztonsági övet, le kell majd foglalniuk egy szomszédos ülést is az Air France járatain - írja a szerdai A Le Parisien.

A francia napilap szerint az Air France február elsejétől 75 százalékos felárat fizettetne a második ülésért, amikor azonban bőven van üres hely az adott járaton, elengedik a pótdíjat.

A francia légitársaságot 2007 végén megbüntették, amiért egy testesebb utast indulás előtt arra köteleztek, hogy a biztonsági öv használhatóságának érdekében váltsa meg a helye melletti ülésre szóló jegyet is. A bíróság arra hivatkozva ítélt az Air France ellen, hogy az általános szerződési feltételek között nem szerepel a biztonsági öv és a testsúly, illetve a termet összefüggésére vonatkozó kitétel.

Tavaly aztán az Air France már minden jegyvásárláskor azt tanácsolta az utasoknak, hogy fontolják meg egy második jegy megvételét, amennyiben úgy érzik, nem férnek el biztonságosan egy ülésen.

A "hájadó" ötlete nem új. Legutóbb a Ryanair diszkont légitársaságnál fontolgatták bevezetését, miután a különböző költségcsökkentő-bevételnövelő ötletekről kikérték az utazóközönség véleményét, és az ír társaság honlapján folytatott szavazáson a túlsúlyos utasok pótdíjazása bizonyult a legnépszerűbb ötletnek.

A Ryanair végül nem vezette be a megoldást, amely világszerte felháborodást keltett a sokféle pótdíj miatt egyébként is sokat bírált cég utasainak körében.

Bevezeti a hájadót az Air France
Travellers push their bags on a trolley between terminals as Air France passenger planes are seen at loading gates at Roissy Airport north of Paris on Christmas Day, December 25, 2003. National carrier Air France canceled six flights between Paris and Los Angeles over Christmas due to a security threat to the United States, which is on high alert. REUTERS/John Schults JES
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.