Budai Gyula most húsnepperekre utazik

A kormány a tejhez és a dinnyéhez hasonlóan most a hústermékek kapcsán is tárgyalásokat kezd a kereskedelmi láncokkal az importtermékek kiszorításáról. Ha a kereskedők Budai Gyula államtitkárral együtt "közös árat alakítanak ki", az nem kartell.

A vásárlóknak megfizethető és a termelőknek is jutányos áron dobta piacra több nagy hipermarketlánc a dinnyét. Mint azt Budai Gyula államtitkár lapunknak elmondta, a korábbi hetekben a Vidékfejlesztési Minisztériumban egyeztetett a dinnyeágazat szereplőivel illetve a nagy kereskedelmi láncok vezetőivel az idei dinnyeszezonról. Az MTI-ben is közzétettek szerint megegyeztek, hogy a kereskedőláncok közösen kialakított áron fogják értékesíteni a dinnyét.

Ennek köszönhetően kedden a Tesco és a Spar is sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 99 forintos akciós áron adják a magyar dinnyét és ezt az árat megpróbálják július folyamán is tartani. Úgy tudni, a nagy kereskedelmi láncok közül egyedül a Metróval nem tudott megegyezni az ügyben a kormány.

A jelenleg 99 forintos ár azért jutányos, mivel jelenleg 30-35 forintos a dinnye kilónkénti előállítási ára, az utóbbi napokban pedig 40 forint körül volt a felvásárlási ár. A termelőknek 5-10 forint haszna marad a terméken és a kiskereskedők sem járnak rosszul.

Az elmúlt években az áruházak és a termelők közötti dinnyemizéria fő oka az volt, hogy a termelőktől köztes kereskedők – nepperek – vásárolták fel a termést, jobbára számla nélkül és rossz feltételekkel. Ugyanakkor a szigorúan csak számlára felvásárló áruházak így csakran rákényszerültek, hogy gyakran olcsó importdinnyét kínáljanak a szezonban. Ezzel letörték a belpiaci árakat és a termelők még rosszabbul jártak.

A megkérdezett szakemberek, kereskedők úgy vélték, hogy a kormányzattal nyélbe ütött megegyezés nem minősül kartellnek. Igaz, a kormányzat eddig úgy fogalmazott, hogy az a kereskedők „közösen alakították ki” a dinnyeárat. Ez éppenséggel kartellnek is hangozhat. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a korábbi években számos alkalommal fellépett hasonló termelői árrögzítésekkel szemben. „A megegyezés alapján ugyan próbáljuk tartani július folyamán a 99 forintos árat, azonban ha változás történik – például csapadékosabb időjárás esetén – természetesen a kereskedők is követik a piac diktálta árakat - érzékeltette az megegyezés képlékenységét az egyik kereskedő.

Mártonffy Bélától, a FruitVeb Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanácstól megtudtuk: az idei megállapodást és az áruházláncokkal közös dinnyeakciót az segítette elő, hogy mostanra kezd beérni a tész-ekben kialakult együttműködés. Ezek a termelő szövetkezetek ugyanis nagy mennyiségben, folyamatosan, az áruházak által megkívánt minőségben és persze számlára tudnak árut adni. Így immár a Tesco és a többi lánc is tud közvetlenül a termelőktől vételezni.

Mártonffy Béla elmondta: a magyar kiskereskedelem nagy részét alkotó áruházláncok mostani együttműködése nagyrészt kihúzza a talajt a nepperek alól. Így ugyanis a termelő nincs rákényszerülve arra, hogy adott esetben rendkívül alacsony felvásárlási áron „táskás” kereskedőknek számla nélkül odaadják a terményüket. Bár a zöldségágazatban igen magas, 40 százalék körüli a számla nélküli kereskedelem aránya, a mostani szezonban az utak mellett is érezhetően erősebb az ellenőrző hatóságok jelenléte.

A terméktanács elnöke üdvözölte a most kialakított együttműködést. Az ágazat számára a további tervek között szerepel, hogy a zöldség-gyümölcsök jelenleg 27 százalékos áfája 10 százalék legyen.

A nyár folyamán további, a dinnyéhez hasonló termelői-kereskedői akciók várhatóak. Így augusztus végén az alma és a paprika kapcsán is hasonló közös árat és ehhez kapcsolódó akciókat indítanak a kereskedők.

Budai Gyula parlamenti államtitkár lapunknak elmondta: ahogy korábban a tejesek illetve a zöldség-gyümölcs ágazat esetében, most a húságazat érdekeit próbálja képviselni a nagy kereskedőláncoknál. Így olyan megállapodásra törekszik a kereskedelmi cégekkel, hogy minél több hazai termék legyen az áruházláncok polcain.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.