Négykarikás féltandem

Próbálkozott már hasonlóval a BMW és a Mercedes is, miért pont az Audi hagyná ki egy fura szöcske megépítését? Íme az urban concept.

Egy meg egy az kettő, ehhez a számolási művelethez nem kell nagy tudás, nem úgy, mint egy kétüléses villanyautó megépítéséhez. Az urban concept egy városi mini koncepció, melynek karcsú szénszál-erősítésű műanyag (CFRP) monocoque kabinja körül kilógnak a sárvédővel borított kerekek. Ajtók nyitása helyett a kabintető hátra tolása után lehet beszállni: az utastérben érezni igazán, hogy az urban concept egy versenyautó, roadster, fun-car és city-mobil koktélja.

Nem kevésbé érdekes az üléselrendezés: a vezető baloldalon elől, jobb és kissé hátratolva az utas. Kezelőelemei kialakítását és anyagválasztását egyértelműen a könnyűszerkezetes koncepció határozza meg, egészen sajátos, látványosan az érzékszervekre ható stílusban. A kihajtható és két ökörszarvra emlékeztető kormányt valamint a pedálokat a vezető a legmegfelelőbb pozícióba igazíthatja. Az eredmény egy ötszáz kilónál könnyebb villanyautó. 

Az Audi urban concept szerkezetét a gazdaságosság és a minimalizmus szigorú elvei határozták meg. Az eredmény pedig egy minden ballaszt nélküli járműkoncepció, amely kizárólag a sportos autózás színtiszta lényegére összpontosít. Karcsú karosszériája mellett kerekeit speciális sárvédők borítják, amelyekben ledes irányjelzők villognak. Monocoque-váza szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készült, s a két ülés alsó szerkezetét is magában foglalja. 21 collos kerekeit lítiumion-akkumulátorból táplált e-tron villanymotorok hajtják.

És ahogy a gyári ismertető összegezi, a műszaki tanulmány határozottan összpontosító tekintete és karosszériája egyértelműen előretörő formáival együtt kifejezetten dinamikus és érzelmeket ébresztő hatást kelt, teljesen újszerű impulzusokkal ruházva fel az Audi formai nyelvezetét.

Az Audi urban concept koktélja
Az Audi urban concept koktélja Forrás: Gyártó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.