900 ezer gépet kellett újratelepíteni

Nagy vírusjárványok helyett folyamatosan felbukkanó, több hullámban támadó kártevők terjednek az interneten - és tarolnak.

Tavaly minden harmadik magyar internetező számítógépét megfertőzte valamilyen kártevő: az 1,35 millió megfertőződött számítógép közül 900 ezret újra kellett telepíteni, 270 ezerről elvesztek az adatok és minden tizedik megtámadott közvetlen anyagi kárt is szenvedett a vírusok miatt.

A G Data piackutatásából – amely ezer megkérdezett válaszait feldolgozva készült – kiderül: a bűnözőknek már nem céljuk, hogy tönkretegyék a számítógépeket, inkább hitelkártyaadatokat lopnak, vagy zárolják az operációs rendszert, és zsarolással veszik rá az internetezőket, hogy fizessenek a feloldó kulcsért.

A számítógépes vírusok már ritkábban kerülnek be a hírekbe, pedig a trendeket elemezve az látszik, hogy a veszély egyáltalán nem múlt el.

A tavalyi támadásokban a leginkább érintett korcsoportok a 40–49 év közöttiek (38 százalék) és a 18–29 év közöttiek (34 százalék) voltak. Az eredmények kapcsán a G Data arra hívja fel a figyelmet, hogy bármilyen operációs rendszert használunk, érdemes gondoskodni a jogtiszta, frissített vírusvédelemről. Emellett nem mindegy, milyen szoftverre bízzuk az adataink védelmét, mert egy év távlatában a vírusirtó teljesítményében mért kis különbség is számottevő lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.