8,2 százalékkal csökkenő agrárárak

Márciusban a mezőgazdasági termelői árak 8,2 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakitól – jelenti a statisztikai hivatal. Ezen belül a növényi termékek ára 9,1, az élő állatok és állati termékeké 6,6 százalékkal csökkent.

2015. márciusban 2014. márciushoz képest a gabonafélék ára 12, a burgonyáé 33, a gyümölcsféléké 18 százalékkal csökkent – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A zöldségfélék ára 7 százalékkal emelkedett. Az élő állatok termelői árszintje 3,9 százalékkal lett alacsonyabb. A vágósertés termelői ára 9, a vágóbaromfi ára kisebb mértékben, 2,5 százalékkal mérséklődött. Az állati termékek közül a tojás ára 6,1 százalékkal nőtt, a tejé 19 százalékkal csökkent.

2015. január–márciusban az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 7,9 százalékkal csökkentek. A növényi termékek ára 8,4, az élő állatok és állati termékek ára 7,3 százalékkal esett vissza. A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,9 százalékkal voltak alacsonyabbak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 2,6 százalékos csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,9 százalékos növekedéséből tevődött össze. A folyó termelőfelhasználás árszínvonalának mérséklődése legnagyobb mértékben az üzemanyagok árának az időszakra vetített 15 százalékos csökkenésével, továbbá a műtrágyák árának 5,4 százalékos emelkedésével magyarázható.

Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 2015. január–márciusban 93,9 százalék volt, azaz 2014 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben csökkentek, mint a ráfordítási árak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.