700 milliárdos támogatást függeszt fel Brüsszel

Az EU hatalmas összegű, mintegy 700 milliárd forintnyi pályázati támogatást függesztett fel. A Bizottság szerint ugyanis 2007 és 2014 között Magyarország nem kellő körültekintéssel választotta ki a pályázatok győzteseit,  nem mindig az győzött, aki a legjobb ajánlatot tette.
Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai helyettes államtitkár szerint összesen 700 milliárd forintot függesztenek fel innovációs, gépbeszerzési és épületfejlesztési vonalon. Úgy vélte, a döntés miatt nem kell fejlesztést leállítani, szerinte elszámolási vitáról van szó - tudósított az Index. Közölte azt is: az ilyen típusú korrekciók értéke általában 10 százalék körüli, így a mostani intézkedés pár tízmilliárd forintos a korrekciót jelenthet.

A helyettes államtitkár többször hangsúlyozta, hogy a pályázatelbírálási gyakorlat még Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc időszakából ered. Arra a kérdésre, hogyha 2010 óta látták, hogy nem megfelelő ez a gyakorlat, miért csak 2014-ben változtatott a kormány, azt mondta, hogy nem akarták, hogy források ragadjanak be, ezért "inkább felgyorsították a kifizetéseket".

Csepreghy szerint Lázár János Miniszterelnökségi miniszter arra kérte a Bizottságot, mutasson utat Magyarországnak, küldjön példákat más tagállamok jó gyakorlataiból, hogy kialakíthassunk egy olyan közbeszerzési rendszert, ami akár az összes uniós tagállam számára "példaértékű lehet". Csepreghy szerint hajlandóak vagyunk a teljes magyarországi közbeszerzési rendszert megváltoztatni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.