610 milliárd a negyedéves hiány

Jobb lett az első negyedéves hiány a vártnál: az államháztartás önkormányzatok nélkül 259,3 milliárd forint hiánnyal zárt márciusban, negyedéves szinten a deficit 609,9 milliárd forint - a várakozás 651,3 milliárd volt.

 Még az éves várható hiány 70 százalékát sem érte el az államháztartási deficit az első negyedév végén, a Pénzügyminisztérium tegnap közzétett gyorsjelentése szerint 69,4 százaléknál megállt a mutató. Ami azt jelenti, hogy a vártnál 45,2 milliárd forinttal jobb lett márciusban az egyenleg.

Ezen kívül még az derül ki a tájékoztatóból, hogy április végére az éves várható deficit 78,7 százalékára nőhet a hiány, mivel ebben a hónapban 81,9 milliárd forinttal nagyobbak lesznek az állam kiadásai, mint a bevételei. Ezt soron kívül, az országgyűlési képviselőválasztások hétvégi első fordulójára tekintettel közölte a tárca, más körülmények között a gyorsjelentés nem tartalmazza a tárgyhavi mérlegre vonatkozó adatokat. Ennél többet nem árul el a tárca jelentése, de a részletekről Oszkó Péter pénzügyminiszter ma beszámol a sajtónak.

Azért ki lehet sakkozni, mi okozta a vártnál jobb egyenleget. A minisztérium egy hónapja közzétette, mekkora bevételt és kiadást vár a kormányzat által felügyelt alrendszerekben (központi költségvetés, tb-alapok, elkülönített állami pénzalapok), ezzel össze lehet vetni a most megjelent számokat. Bár korábban arra lehetett számítani, hogy elsősorban az adóbevételi többlet biztosította, hogy az eredetileg várt 74 százaléktól elmarad majd a hiány, a számok azt mutatják, inkább a társadalombiztosítás gazdálkodása tett többet hozzá a jobb eredményhez.

Itt a márciusban várt 15 milliárdos deficit helyett ugyanekkora többlet keletkezett. A költségvetésben valóban megugrottak a bevételek (165,3 milliárddal folyt be több, mint prognosztizálták), ugyanakkor a kiadások is nagyobbak lettek az előre jelzettnél (nem is csekély összeggel, 156,7 milliárddal). Vagyis a büdzsé mindössze 8,6 milliárddal javította a mérleget az első negyedévben.

A Fidesz szerint április végére 100 százalék lehet a hiány, Oszkó Péter viszont május végére sem számít 81 százalékot lényegesen meghaladó deficitre.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.