57 tonna ír májat tartalmazó húskészítmény került az üzletekbe

A Kaiser Food 57 tonna Írországból származó sertésmájat is tartalmazó, 16-féle májas terméket szállított a boltokba. Ezek kivonásáról azonnal intézkedtek.

A Kaiser Food belső vizsgálata derítette ki, hogy két olyan ír feldolgozótól érkezett sertésmáj cégükhöz, amelyek érintettek lehetnek a dioxin ügyben. Bognár Lajos országos főállatorvos helyettes bejelentése szerint november 7-én és 19-én 22,5, illetve 20,6 tonna máj érkezett, amely összesen 77 tonna készítménybe került. Ebből már 57 tonna a boltokba jutott.

Bognár Lajostől megtudtuk, hogy az összes húst és a még gyárban lévő készítményt, maga a feldolgozó azonnal zárolta és intézkedett a boltokban a gyanus termékek kivonásáról. Elhangzott az is, hogy a kérdéses  Kaiser Food májas termékek november 8 és december 9-e között készülhettek.

Bognár Lajos elmondta azt is, hogy aki már fogyasztott e termékekből, ne aggódjon, mert csak a folyamatos dioxinos "terhelés" jelent egészségügyi kocázatot.

Réti Attila a Kaiser Food tulajdonosa elmondta, hogy hétfőre derül ki, hogy tartalmaz májas termékek tartalamaznak-e határérték fölötti dioxint. Beszámolt arról is, hogy az  összes kereskedelmi partnerüket  tájékoztatták az esetről,  kérték, hogy a polcaikról vegyék le és zárolják a termékeket.

Ez szerdán mindenütt megtörtént.  Ha a vizsgálat eredménye szerint nincs a termékekben határérték feletti mennyiségű dioxin, akkor újra forgalomba hozhatók, ha viszont az eredmény pozitív, akkor a szállítói –felelősség szerint –, az árut a Kaiser Food költségén a forgalomból ki kell vonni. Ilyen esetben, a feldolgozó kártérítést kérhet a májat szállító kereskedőtől, a vágóhídtól és az állattartótól is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.