3D-szolgáltatásra készül az Apple

Az Apple 345 millió dollárért megveszi a 3D megoldásokra szakosodott izraeli PrimeSense chipgyártót – jelentette a Reuters meg nem erősített helyi hírforrásokra hivatkozva. Ez jól mutatja, merre mozdul az Apple.

A Calcalist című pénzügyi szaklap beszámolója szerint az izraeli cég a háromdimenziós képalkotáshoz fejleszt és gyárt chipeket. A PrimeSense szóvivője az ügylettel kapcsolatban azt mondta, hogy sem híreszteléseket, sem felmelegített pletykákat nem hajlandó kommentálni.

Az iPad hónapok alatt a világ legsikeresebb táblagépe lett
Az iPad hónapok alatt a világ legsikeresebb táblagépe lett

Mint jelezte, cége csúcstechnológiát képviselő chipeket fejleszt, amelyek a különféle eszközökbe beépítve a térbeli érzékelést segítik, s azt, hogy a beérkezett információkra a készülék megfelelő választ tudjon adni. A chipek a mobileszközökben és a háztartásban egyaránt segítik az interaktív kommunikációt, ami magyarul azt jelenti, hogy a felhasználó rezdüléseit, mozgását, utasításait követve teljesítik a „megbízást”.

Céljuk ezeknek a szuperintelligens, s mindennapi használatban még ritkaságnak számító chipeknek a tömeges elterjesztése. Ez annyiban már sikerült is, hogy ők szállítják a Microsoft legújabb játékkonzoljához, a XBox Kinecthez a mozgásérzékelő chipeket.

A PrimeSense lenne az Apple második izraeli „zsákmánya” azután, hogy tavaly januárban felvásárolták a tárolóeszközökhöz chipeket gyártó Anobitet. A Calcalist úgy tudja, hogy a nemrég kockázati tőketársaságok – közte a Canaan Partners, a Genesis Partners és a Gemini Israel – 85 millió dollárral szálltak be a fejlesztésekbe, azaz a célpont ígéretesnek tűnik. Az pedig, hogy az érintettek nem kommentálják az ügyletet, a gazdasági élet természetes velejárója, megszokott jelenség. 

A tel-avivi székhelyű cég felvásárlását a jól értesült All Things D forrásai is megerősítették, hozzátéve, hogy egyelőre jogi kérdések merültek fel arra vonatkozóan, hogy ki milyen arányban részesüljön a vételárból, ami a szakportál ismeretei szerint meglehetősen gáláns. Ezek az egyeztetések egy héten belül sikeresen lezárulhatnak – állítják. Azt egyelőre találgatni lehet csak, hogy az érzékelési technológiát mely készülékeibe szánja az Apple, de a szakértők nem lennének meglepve, ha pár éven belül az iPhone készülékeiben is találkoznánk vele.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.