39,5 milliárdos tőkeinjekciót kap Spanyolország

A jövő hét folyamán folyósított összegből Spanyolország a bajba jutott bankjait tőkésítheti fel.

Bankjai feltőkésítéséhez mintegy 39,5 milliárd euróhoz juthat hozzá Spanyolország a jövő hét közepén – közölte Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup elnöke, aki egyúttal azt is bejelentette: év végén, 2013 elejével távozik az Eurogroup éléről.

Juncker a múlt héten elhatározott és most hétfőn induló görög államadósság-visszavásárlási programhoz semmit sem kívánt hozzáfűzni, arra hivatkozva, hogy az csak a nap folyamán korábban vette kezdetét.

Annyit mondott, hogy a mentőcsomag következő részletének kifizetéséről december 13-án döntenek a jelenleg folyamatban lévő intézkedések lezárultával, azok eredményének ismeretében.

Portugália a terveknek megfelelően hajtja végre gazdasági kiigazító programját – állapította meg az Eurogroup vezetője, aki egyúttal üdvözölte, hogy a portugál hatóságok arra készülnek, hogy visszatérjenek a piaci finanszírozáshoz. Ha kitartanak a program végrehajtása mellett, akkor mindaddig számíthatnak a támogatásunkra, míg  nem képesek az országot teljesen piaci forrásokból finanszírozni – fogalmazott Jean-Claude Juncker.

A luxemburgi politikus bejelentette: Lisszabon januárban újabb 2,5 milliárd euróhoz juthat hozzá; 1,6 milliárdhoz az uniós mentőalapokból, 0,9 milliárdhoz pedig a Nemzetközi Valutaalaptól. Juncker kérdésre válaszolva leszögezte: a tanácskozáson nem került szóba, hogy Portugália vagy a szintén uniós segítségben részesített Írország Görögországhoz hasonló kamatkedvezményt, futamidő-hosszabbítást vagy fizetési haladékot kapjon.

A politikus távozási szándékát is bejelentette. Mint elmondta, amikor mandátumát legutóbb meghosszabbították, jelezte, hogy 2012 végén távozni óhajt az Eurogroup éléről. A tanácskozáson az 58 éves luxemburgi politikus – aki 1995 óta áll országa kormányának élén, és ezzel az unió legrégebben hivatalban lévő miniszterelnöke – arra kérte a pénzügyminisztereket, döntsenek arról, hogy ki legyen az utóda az Eurogroup élén.

Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért, valamint az euróért felelős tagja már nyilatkozata legelején leszögezte, hogy a görög adósság-visszavásárlási akcióról egy szót sem hajlandó mondani. Ehelyett az uniós pénzügyminiszterek előtt lévő, úgynevezett kettes csomag fontosságát hangsúlyozta. Ez a csomag, amely az eurózónához tartozó tagállamok költségvetéseinek szorosabb összehangolását és szigorúbb ellenőrzését tenné lehetővé, Rehn szerint lényeges építőeleme a valódi és mély gazdasági és monetáris uniónak, valamint megmutatja, valóban elszántak-e a tagállamok és az Európai Parlament annak felépítésére - vélekedett Olli Rehn.

"Nem lehet ennek az épületnek a falait felépíteni, amíg a szilárd betonalapokat nem tettük le, amit a kettes jogszabálycsomaggal tehetünk meg" - mondta.

Az új szabályrendszer felhatalmazza a bizottságot, hogy az eurózónán belül felszólítson egy tagállamot a büdzsé módosítására, ha úgy ítéli meg, hogy az adott ország nem teljesíti a stabilitási és növekedési paktumban vállalt, a fenntarthatóan alacsony deficitre és államadósságra vonatkozó kötelezettségeit – ismertette Olli Rehn, aminek szükségességét a biztos a zóna országainak gazdasági és pénzügyi egymásra utaltságával indokolta. Ezért arra sürgette az uniós pénzügyminisztereket, hogy állapodjanak meg erről a csomagról, majd azt a jövő héten az Európai Parlament is fogadja el.

Klaus Regling, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) vezetője bejelentette, hogy Portugália a kiigazító program felülvizsgálatának végeztével hétfőn 0,8 milliárd euróhoz jutott hozzá az alapból, januárban pedig a legutóbbi sikeres felülvizsgálat után további 1,6 milliárdot kaphat az ESM-től. Regling nem mulasztott el továbbá hangot adni értetlenségének és meglepettségének, amiért Franciaországot követően a Moody's hitelminősítő az ESM besorolását is lerontotta a legjobb adható Aaa-ról Aa1-re.

Úgy tűnik, a Moody's nem vette figyelembe megfelelően az ESM szilárd tőkehelyzetét és robusztus intézményi hátterét – vélekedett az intézmény német elnök-vezérigazgatója, aki szerint a legutóbbi kötvényaukción tapasztalható kereslet és hozam nem indokolta a hitelminősítő aggodalmát és döntését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.