330 forintos euró karácsonyra?

A következő két évet a 330 forint körüli euróárfolyam jellemzi majd a Citibank középtávú előrejelzése szerint. A Goldman Sachs "csak" 320-ig ment el.

A Citibank elemzői úgy látják, a jegybank egyre határozottabban jelzi a piacok felé, hogy a kamatdöntésekkor óvatosabb lesz, nagyobb figyelmet szentel a nemzetközi válságok által kiváltott árfolyamhatásoknak. A 2012 augusztusában 7 százalékról elindított kamatcsökkentési hullámban eddig nem volt megállás, a folyamat kisebb törésekkel, de jelenleg is tart.

Amennyiben az MNB monetáris tanácsa valóban körültekintő döntéseket hoz, akkor arra a 312 forintnál járó euróárfolyam is kedvezően fog reagálni, azaz erősödhet a forint – ha nem is sokat. Az árfolyam azonban később tükrözni fogja a gazdaság felszínre kerülő bajait, míg a másik oldalon a deficittel jellemzett régióban üde színfoltként ható folyó fizetési mérleg többlet támogatja a forintot.

Középtávon azonban a laza monetáris politika marad a jellemző, az infláció alacsony szinten reked, viszont a strukturális reformok késlekedése miatt a növekedés is erőtlen marad. Ez pedig alapvetően a 330 forintos euró malmára a hajtja a vizet – állapítják meg a Citibanknál, decemberre datálva a 330-as szint elérését. A dollárral szemben nem veszít annyit a forint: a jelenlegi, 227-es szintről két éven belül a 236-os szintre kúszik az árfolyam.

A Goldman Sachs sem ígér sok jót a forintnak. Elemzésük szerint – amit a Portfolió ismertetett – a kedden esedékes újabb kamatvágás után a forint a 320-as szint felé veszi az irányt. Ennek elsődleges oka, hogy a magyar kötvényhozamok olyan alacsony szintre süllyednek, ami már nem kompenzálja a befektetőket a devizakockázatukért.

A várható tíz bázisponttal 2,60 százalékosra faragott alapkamat egy ideig változatlan marad, emelésre csak nehezen szánja rá magát az MNB. A magyar illetékesek nyilatkozatai arra utalnak, hogy még gyengébb forintot is tolerálnának - írták az elemzők. A Bloomberg hírügynökség gyűjtése szerint a határidős termékek árazása azt mutatja, hogy 38 százalékos esélye van annak, hogy a forint árfolyama a 320-as szint fölé fog emelkedni az euróval szemben.

Annak az esélye, hogy a 300-as szintig erősödik, nem több harminc százaléknál. A magyar fizetőeszköz idei teljesítménye egyébként a negyedik legrosszabb a 24 legfontosabb feltörekvő deviza közül. A forintnál rosszabb bőrben egyedül az argentin peso, az orosz rubel és a chilei peso van. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.