315 tonna ponty érkezik a Balatonba

Mintegy 315 tonna pontyot és több száz süllőt, csukát, harcsát engednek a tóba összesen 19 helyszínen december közepéig.

A telepítések nyilvánosak lesznek, azok pontos idejét és helyszínét a honlapján közli a halgazdálkodási társaság, és telefonon is értesíti a helyi horgászegyesületeket. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: idén a cég számára előírt kötelezettség 300 tonna két- és háromnyaras ponty telepítése, amiből eddig tavasszal közel 15 tonnát teljesített.

A társaság a tervezetten felül vállalta további 30 tonnányi ponty Balatonba engedését, a nyári szórványos pontyelhullás, valamint a Sió zsilipjében elhelyezett angolnacsapdában rekedt pontyok pótlására. A cég tógazdaságainak termésétől függően még az idén egynyaras süllőket, egy-, illetve kétnyaras csukákat, valamint kétnyaras harcsákat is telepítenek. 

Füstös Gábor megjegyezte: bár rendre akadnak horgászok, akik megkérdőjelezik, valóban megtörténik-e az előírt mennyiségű hal telepítése, évek óta legfeljebb a vízbe engedések helyszínére érkeznek ki ellenőrizni, holott nyilvános a tógazdaságoknál a berakodás is, ahol látható, hány kilogramm, illetve darab hal kerül a szállító járművekbe. (forrás: Hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.