300 milliós kárt okoztak eddig a viharok

Budapestről, illetve Budapest környékéről, valamint Pest megyéből, Szabolcs megyéből, Hajdú-Bihar megyéből, Győr-Moson-Sopron, illetve Borsod megye területéről érkezett a legtöbb kárbejelentés - adta hírül a Magyar Biztosítók SZövetsége (MABISZ).
Összességében eddig 4000 esetben jeleztek kárt a biztosítók felé, átlagosan 75 ezer forint értékben.

A legtöbb káreseményt a viharos erejű szél okozta, illetve az amiatt bekövetkezett, úgynevezett rádőléses károk, vakolatsérülések, fakidőlések, tetőszerkezetet érintő sérülések jelentették. A viharkárok vannak többségben, de villámcsapás, felhőszakadás és jégverés is szerepel a leggyakoribb károkok között.

A viharkárok – éves szinten - továbbra is a lakásbiztosítási szerződésekre bejelentett károk közel ötödét teszik ki, a MABISZ adatai szerint 2014-ben a 704 ezer kárbejelentés mintegy 15-20 százaléka volt hozzájuk köthető.


A hazai lakásállomány 73 százaléka rendelkezik biztosítással. Bíztató jel, hogy 2014-ben megtorpant a lakásbiztosítási piac 2010 óta tartó visszaesése – ez idő alatt 93 ezerrel csökken a lakásbiztosítási szerződésszám -, és a szerződések darabszáma 13 ezerrel tudott nőni az egy évvel korábbihoz képest - szögezi le a Mabisz közleménye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.