2020-ban már Nyíregyházára se kell bemenni

Megvan a pénz Nyíregyháza nyugati elkerülő útjára, az első hét kilométert a jövő év végén át is adhatják, az út 2020-ra lesz kész teljesen.

Felgyorsulhat a Nyíregyházát nyugatról kerülő út építésének előkészítése, miután kormánydöntés született a beruházás forrásának biztosítására - közölte Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere sajtótájékoztatón kedden a nyírségi nagyvárosban.

Az önkormányzati vezető elmondta: a további ipartelepítés, valamint a város közlekedésének javítása szempontjából rendkívül fontos út első szakaszának kivitelezéséhez megindulhat az érintett terület kisajátítása, és év végéig a tervek szerint megtörténik annak régészeti feltárása is.

Az első hét kilométeres szakasz építése ezután indul és a jövő év végére fejeződik be, ez az M3-as autópályától a Nyíregyháza-Polgár közötti 36-os számú főútig tart.

A elkerülő út biztosítja majd a megközelíthetőségét Nyíregyháza létrejövő második ipari parkjának, ahol az első befektető, a dán Lego Csoport már építi új gyárát. A 125 millió eurós, mintegy 38 milliárd forintos költségből épülő gyár szintén jövőre készül el.

Kovács Ferenc hangsúlyozta: az útberuházás közbeszerzési eljárásának eredményét várhatóan augusztusban hirdetik ki. A polgármester megjegyezte, hogy a második szakasz a 36-os főút és a Nyíregyháza-Bodrogkeresztúr közötti 38-as számú főút között lesz, míg a harmadik szakasz az utóbbitól a város nyírszőlősi részéig épül majd ki. A második szakasz kivitelezési határideje 2015 vége, a harmadik elkészülte 2017-2020 között várható.

Kovács Ferenc megemlítette, hogy az elkerülő út nemcsak a kialakításra kerülő kettes számú ipari park, hanem a település kertvárosi részén lévő régi beruházási terület gyárai, így például a francia Michelin gumigyár és a német Főnix légrugógyár közúti áruszállítási lehetőségeit is javítja.

Az önkormányzati vezető kitért arra, hogy Nyíregyháza nyugati elkerülő útjának építése már 2006-ban szóba került, de a megvalósításnál mindössze annyi történt, hogy 2025-ig "tolták ki" építésének befejezési határidejét az országos fejlesztési tervekben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.