2017-től nem kell szja-bevallást készíteni

Jövőre több mint 1,5 millió, 2017-től pedig mintegy 3,8 millió magánszemély adózónak nem kell az adóbevallást benyújtania, helyettük a dokumentumot az adóhatóság készíti majd el - közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A nemzetgazdasági tárca kedden benyújtja az Országgyűlésnek az adózás rendjéről szóló törvénymódosítási javaslatát - tette hozzá.

Tállai András ismertetése szerint 2015-ös év utáni adóbevallást annál a több mint 1,5 millió magánszemélynél, akiknek kizárólag munkáltatótól származó jövedelme van, és nem vesznek igénybe adókedvezményt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti majd el.

A 2016-ra vonatkozó adóbevallást 2017-ben már teljes egészében az adóhivatal fogja elvégezni, ez azt jelenti, hogy 3,5-3,8 millió embernek nem kell bevallást benyújtania sem elektronikus, sem papír alapon - közölte az államtitkár.

Az adóhivatal 2016 első negyedéve után minősíteni fogja a vállalkozásokat, és a jó adózók már jövőre több kedvezményt kapnak. Tállai elmondta a vállalkozásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három - a megbízható, az átlagos és a kockázatos - kategóriába sorolja majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.