2015-ben lehet csak bevezetni az eurót?

Az új kormányzati ciklusban nem, legkorábban 2015-ben lehet bevezetni az eurót Magyarországon az Equilor Befektetési Zrt. szerint.

Szántó András, az Equilor deviza üzletág igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a piac már korábban beárazta, és a befektetők pozitívan fogadták a Fidesz 2/3-os választási győzelmét.

Hozzátette: a magyar államkötvény hozamok a rövid lejáratokra tovább csökkenhetnek, de ez függ a nemzetközi befektetői hangulattól is.

Szántó András elmondta: alapvetően optimistán ítélik meg a forint árfolyamalakulását, annak ellenére, hogy szerdán az árfolyam erőteljesen gyengült.

A nemzetközi hangulat ugyan jelentősen befolyásolhatja az árfolyam alakulását, hosszabb távon azonban nincs ok azt feltételezni, hogy a 2009-es mélypontokat akárcsak megközelítené a forint. Sőt, inkább az feltételezhető, hogy ha a pesszimista nemzetközi hangulathullám csak rövid és erőtlen lesz, akkor az újabb fejlődő piaci lendületben jelentősen is erősödhet a forint - mondta.

Megítélése szerint több érv szól egy erős váltóárfolyamon, 240-260 forint közötti euróárfolyamon történő euróövezeti belépés mellett. Ez ösztönözné a hazai vállalati szektor hitelfelvételi kedvét és a gazdasági növekedést.

Hozzátette: van azonban olyan szakmai vélemény is, amely szerint gyengébb, a 280-285 forint/euró közötti árfolyam az ország exportja és a versenyképesség miatt kedvezőbb lenne.

Kérdésre elmondta: ha kormány és a jegybank viszonyában elhúzódik a feszültség, annak negatív következményei lehetnek, a bizonytalanság gyengítheti a forintot.

Úgy vélte: Görögországot rövid távon megmentik, az ország nem lép ki az eurózónából.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.