Viszik a pénzüket a német befektetők

A német irányítású Elmű tavaly 30 milliárd forintos veszteséget ért el, korábbi – jórészt a könyvekben létező – tartalékai terhére mégis 16 milliárdos osztalékot javasol tulajdonosainak.

A fővárosi áramszolgáltató testvércégénél, az ÉMÁSZ-nál a 3,9 milliárdos eredményt teljes egészében felvennék, s hozzácsapnának további ötmilliárdot a tartalékokból. Az Elmű igazgatósága 29,9 milliárdos tavalyi vesztesége dacára 16,1 milliárd forint osztalék kivonását kezdeményezi – ezt közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az osztalékot tehát teljes egészében a korábbi tartalékok terhére tervezi felvenni a német RWE-EnBW többségi, az állami MVM, illetve tőzsdei részvényesek kisebbségi tulajdonában lévő fővárosi áramszolgáltató.

Az Elmű tavalyi mérlegfőösszege 273 milliárd forint volt. A hasonló irányítás alatt álló, észak-magyarországi ÉMÁSZ kedvezőbb, 3,9 milliárdos eredményt ért el. Ezt az ottani igazgatóság teljes egészében felvenni javasolja, és ehhez csapna még ötmilliárdot az eredménytartalékból. Az osztalékjavaslat így 8,999 milliárdra jön ki. A mérlegfőösszeg itt 118 milliárd. Az ÉMÁSZ 2011-ben 6,6, 2012-ben 4,3 milliárdos nyereséget ért el. A tulajdonosok ezt teljes egészében felvették, az eredménytartalékhoz viszont nem nyúltak.

Az Elmű 2011-ben 11,5, 2012-ben 8,5 milliárd forintos nyereséget ért el, de a közgyűlés mindkét évben 10,3 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött. Vagyis 2012-ben már az eredménytartalékból is felhasználtak hozzá kétmilliárdot. Az eredménytartalék mérete brutális, 182 milliárd, illetve 181 milliárd forint, ám ez csak egy 2007-es, törvényi változásokból következő, az iparág szinte összes vállalata által alkalmazott készletátértékelés következménye.

Ennyi készpénz messze nincs a cégben. Mindenesetre elvileg akár ennyi is törvényesen kivehető. Pontosabban a tavalyi 30 milliárdos veszteséggel kevesebb, azaz 151 milliárd. Arról, hogy a korábbi évek kiegyensúlyozott eredményei után a tavalyi óriásveszteség miként jött össze, a beszámoló nem tesz említést. Nem zárható ki, hogy nem teljes mértékben a tényleges tevékenységből, hanem hozzájárulhattak különböző egyéb pénzügyi műveletek is.

Az Elmű-veszteség a rezsicsökkentések ellenére nagyon meglepő: a cég nemzetközi számviteli elvek szerinti negyedéves számai rendre nyereséget sejtettek. Az osztalékkivétel tervezett módját ugyanakkor a kormányzat és lapunk már korábban kifürkészte. Giró-Szász András kormányszóvivő, illetve Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár nemrég úgy nyilatkozott, az Elmű-ÉMÁSZ jelentős osztalékfizetésre készülhet.

Ennek kapcsán a kormány múlt hét szerdai ülése előtt határozott intézkedéseket helyeztek kilátásba. Ám ezek elmaradtak. A kabinet további vizsgálatokat rendelt el, aminek részeként a közműhivatal a pénzügyi adatok előre hozott beszolgáltatását kérte az Elmű-ÉMÁSZ-tól. Ezt – mint szóvivőjük leszögezte – készséggel teljesítik. Giró-Szász András a téma kapcsán legutóbbi tájékoztatóján úgy fogalmazott: céljuk, hogy a fejlesztésekre, karbantartásra félretett pénzből ne lehessen osztalékot felvenni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.