Adóemelésektől azért még tartanak a cégvezetők

Fordulat látszik a nemzetközi és a hazai vállalatvezetők körében a gazdaság fejlődésének megítélésében, a topmenedzserek alapvetően derűlátóak saját cégük és a világgazdaság kilátásaival kapcsolatban – derül ki a PwC globális, itthon mintegy 150 vezérigazgató megkérdezésével elkészített felméréséből.

A pénzügyi tanácsadó a Munkaadók és a Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ), valamint a Menedzserek Országos Szövetségével (MOSZ) együttműködve tavaly október és december között kérdezte meg a cégvezetőket, épp abban a negyedévben, amikor érdemben, 2,7 százalékkal lódult meg a magyar gazdaság. Ez a kedvező hangulat szinte biztosan lecsapódott már a hazai véleményekben.

A válaszokból egyértelműen kiderül: a bizakodás nem abból fakad, hogy a magyar vállalatvezetőket eddig aggasztó gazdaságpolitikai bizonytalanságok „kikerültek volna a rendszerből”. Ezek szinte beleivódtak a gondolataikba. A hazai megkérdezettek 75 százaléka például az adóterhek emelkedésétől fél, s alig kevesebb a túlszabályozottságtól tartó vezetők aránya. A vezérek – a kormánnyal ellentétben – meglehetősen bizalmatlanul fürkészik az államháztartási hiány alakulását, noha az már harmadik éve az előírt háromszázalékos GDP-arányos szint alatt van. A deficit elszállása miatt 74 százalékuk nyugtalankodik.

A kormány elmúlt években tett intézkedései egyébként látványosan visszatükröződnek a válaszokban, hiszen a cégvezetők leginkább a helyi, iparágspecifikus adónemektől – mint a válságadók – tartanak a leginkább. Ezek fényében aligha meglepő: a megkérdezettek 60 százaléka azzal számol, hogy az idén több adót fizet be a költségvetésbe, mint 2013-ban. Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország vezető partnere szerint árnyaltabb a kép, hiszen több válaszadó forgalmának és eredményességének bővülése miatt kalkulál nagyobb adóteherrel. Hozzátette: ahogy világszerte, úgy Magyarországon is erős az igény az adórendszer versenyképesebbé tételére. A szabályozói környezettel kapcsolatban a vezérigazgatók azt igénylik, hogy a kormány fektessen nagyobb hangsúlyt a meglévő szabályok átlátható és következetes végrehajtására. Közös óhaj, hogy a szabályozók egyértelműek legyenek és hosszú távra szóljanak.

Az említett problémák ellenére határozott optimizmusról tanúskodnak a hazai vállalatvezetők saját cégük lehetőségeit leíró válaszai. A felmérés szerint 72 százalékuk úgy véli, hogy a következő egy évben növekedni tud a cége, míg hároméves távlatban ennél is jobb eredmény született, hiszen 85 százalékuk számít fejlődésre. Ez az arány egy éve 60, illetve 47 százalékos volt. Beszédes adat, hogy a felmérésben részt vevők 45 százaléka már létszámbővítésen gondolkodik az idén, míg ez az arány egy éve mindössze 30 százalék volt.

72%

A PWC VEZÉRIGAZGATÓI felmérésében a megkérdezettek 72 százaléka számított arra, hogy cége növekedni tud a következő egy évben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.