Adj élményt!

Az Élményalap Programot három éve a Special Pécs – Klaszter a fogyatékos emberekért elnevezésű civil kezdeményezés indította el.Pontosan úgy működik, mint egy banki alap, csak nem pénzt kell beletenni, hanem élményt.

Lényege a fogyatékkal élő emberek élményszerzésének támogatása, a közösségben rejlő segítő szándék felkeltése, a társadalmi el- és befogadás, valamint az egymásról szerzett közös tapasztalatok elősegítése. Vagyis az, hogy legyen több találkozás és beszélgetés a fogyatékkal élők és az „épek” között.

A program arra segít felhívni a figyelmet, hogy saját lehetőségeihez mérten mindenki tud adakozni, ha akar. Ehhez nem szükséges sem jómódúnak, sem segítő szakembernek lenni, elég egy-egy felajánlható élmény. Ez lehet vezetett túra, filmklub, jógaóra, meditáció, pár perc közös autós száguldás, együtt meghallgatott koncert, családi kézművesrendezvény, közös pecázás vagy kacsázás a tóban, bármi, ami a hátrányos helyzetben lévők számára örömöt, kellemes időtöltést jelenthet.

Az Élményalap Programot két célkitűzés mozgatja. Egyrészt a társadalmi környezet formálása, a befogadó, elfogadó környezet kialakítása – az, hogy közvetlen tapasztalatok gyűljenek össze a fogyatékkal élő emberekről, illetve használható információk a segítés megfelelő módjairól. Ám nem kevésbé fontos a másik sem: a fogyatékkal élők motiválása annak érdekében, hogy merjék igénybe venni a környezet nyújtotta lehetőségeket, és megélni a befogadás szintjét – úgy, amilyen szinten az éppen van.

A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy mindez megvalósítható, minden egyes közös program segíti a be- és elfogadást, a be- és elfogadó közösség erősödését. A kezdetek óta már több mint száz élményajánlat érkezett –Caramel év végi koncertjét Debrecenben pl. egyszerre hatvanan élvezhették. Az ötlet sikerét bizonyítja a kezdeményezés Facebook-oldala is, amelynek tanúsága szerint – a csatlakozók – magánszemélyek, kulturális intézmények, sportegyesületek, kisebb-nagyobb vállalkozások, baráti körök, diákok és nyugdíjasok – egyre több élményt dobnak be a közös „kalapba”.

 

Támogatói háttér: A program klaszter formában, több helyi civilszervezet összefogásával és közös pályázatával valósul meg, azt az állam és az Európai Unió Szociális Alapja támogatja. Az időközben országossá bővült program jelenlegi helyszínei: Pécs, Budapest, Debrecen, Érd, Szeged, Szekszárd, Szigetvár, Győr.

BŐVEBBEN:www.specialpecs.hu, www.facebook.com/elmenyalap

Ki akar játszani velem?
Ki akar játszani velem?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.