Támogatás Magyarországról

Globális üzleti szolgáltató központot nyitott tegnap a General Electric (GE) budapesti Váci úti székházában, ahol az elkövetkező években 1300 új munkahely létesül.

Ebből kétszáz munkatársat már fel is vettek. Orbán Viktor kormányfő is jelen volt az avatón, bár – miként erről a multicég vezetőinek a Hvg.hu videója szerint be is számolt – előző nap késő este ért haza, s mivel a neje kampányolni volt, „kinyitott egy üveg bort”. Látogatását alighanem az motiválta, hogy a hazánkban 25 éve jelen lévő GE az egyik legnagyobb foglalkoztató, jelenleg 13 700 embernek ad munkát. Mint kifejtette, ez „magyar sikertörténet, amelyet Magyarország bátran kiírhat a mellére vagy a homlokára”.

– Mert van itt ez az isten csapása, ami mint a tevének a púpja, ránőtt a hátunkra, ami arról szól – a történelmi előzmények okán érthető módon –, a magyaroknak úgysem sikerülhet. Nem kell ugrálni, nem kell nagyokra vállalkozni, hiszen az van megírva a sors könyvében, hogy mi ilyen középszerűen, bár tehetségesek vagyunk, de a sikereink legfeljebb középszerűek. A GE magyarországi sztorija az ellenkezőjéről szól. Ha vannak jó partnereink, akkor a magyarok igenis lehetnek sikeresek – mondta Orbán Viktor, s a GE európai első emberének idézte József Attila egy sorát: „A mindenséggel mérd magad”, amely szerinte azt jelenti, hogy globális, világméretű összevetésben is akarj sikeres lenni.

E gondolat jegyében kitért arra, hogy az Európai Unió, lassan és idegesítően aprólékosan ad választ az európai válságkérdésekre, s jó okunk van arra, hogy kritizáljuk a brüsszeli bürokratákat. De a kormányfő jelezte, az unión belül sokkal nagyobb lehetőségeink vannak, mint azon kívül. A GE egyébként 2009 decemberében még 2500 ember elbocsátását jelentette be a fényforrásüzletágtól (végül mintegy kétezer munkavállaló vesztette el a munkáját), mert csökkent a hagyományos égőkre a kereslet, a mostani bővítés ennek mintegy fele.

Ráadásul most magasabban képzett szakembereket toboroznak, akik a globális gazdasági élet vérkeringésének lesznek részesei. Több ország is versenyben volt a beruházásért, amely a GE világban található üzletágai és leányvállalatai számára nyújt integrált üzleti szolgáltatásokat. A központra azért van szükség, mert az amerikai társaság globálisan átszervezi üzleti folyamatait a versenyképesség javítása érdekében. Ennek keretében a hasonló üzleti folyamatokat egy közös bázisról támogatják, hogy lényegesen kisebb terhet jelentsen a cég számára például a normál üzletmenet adminisztrációja.

 – Az így megtakarított költségeket a növekedésre lehet fordítani abban a 160 országban, ahol a GE jelen van – szögezte le Ferdinando Beccalli-Falco, a cég európaielnök-vezérigazgatója. – A vállalat magyarországi beruházásai is bizonyítják, hogy az amerikai cég és Magyarország partnerek a növekedésben – jelentette ki Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke. A társaság az elsők között írt alá a kormánnyal stratégiai együttműködést 2011-ben, s nem ez az első projekt, amit ennek eredményének tekinthetünk – tette hozzá.

December elején jelentettek be például egy 11 milliárdos, a világon egyedülálló egészségügyi informatikai innovációs fejlesztést, amelybe a magyar kormány hatmilliárd forinttal szállt be. A cél egy olyan egészségügyi programmegvalósítása, amely az elektronikus beteg- és egészségügyi adatokra, valamint mutatókra építve segítene hatékonyabbá tenni a betegellátást. A négyéves programban a Pannon Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, valamint az Országos Onkológiai Intézet is részt vesz.

Szombathelyen bővít az EPCOS

Több 10,5 milliárd forint értékű beruházást hajt végre, új autóipari termékek gyártását kezdi meg, és a következő három évben fokozatosan, 220-szal növeli dolgozói létszámát Szombathelyen az EPCOS Kft. – jelentették be kedden. Az cég kiköltözteti gyáregységét a település belvárosából, az így felszabaduló épületet az önkormányzat szociális célokra használhatja – írta az MTI. A projektet az állam 3 milliárd forinttal támogatta. Takács Balázs, a vállalat ügyvezető igazgatója elmondta: cégük évente 61,5 milliárd forintos árbevétel mellett 1700 embert foglalkoztat Szombathelyen, ezt a létszámot kívánják három év alatt az említett számmal bővíteni. Hozzátette: szakmunkásokra, mérnökökre és fejlesztő mérnökökre is szükségük lesz. (Hírösszefoglalónk)

Orbán Viktor a General Electricnél – csaknem tízszázalékos létszámfejlesztést terveznek
Orbán Viktor a General Electricnél – csaknem tízszázalékos létszámfejlesztést terveznek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.