„Felkért” takarékok indultak a pályázaton?

Az FHB-csoport mellett nyolc takarékszövetkezet érdekelt abban a cégben, amely egyedüli indulóként ajánlatot tett a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) pályázatán a Takarékbank többségére, közel 55 százalékos részvénycsomagjára – legalábbis az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) szerint. (Azóta sem cáfolt információnk szerint a tenderen a Magyar Takarék Zrt. indult, amelyben az FHB mellett érdekelt az MFB-tulajdonú EHPSZ Kft. is.)

A takarékszövetkezetek legnagyobb érdekvédelmi szervezete tegnapi közleményében többek között azt kérdezte a területgazda Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, hogy az említett tenderen miért csak néhány kiválasztott, „felkért” takarékszövetkezet jut szerephez és nem a teljes szektor. Ezek szerint a néhány takarék érdeke felülírhatja az OTSZ által képviselt többségi érdeket; nyolc szövetkezet több, mint a 84 takarék? – kérdi a szövetség arra utalva, hogy a szövetkezetek az előírások miatt sem önállóan, sem konzorciumba összeállva nem vehettek részt a pályázaton, s ellehetetlenült az indulása a takarékok többségét képviselő OTSZ-nek is.

A szervezet arra is kíváncsi, mi indokolja, hogy az egyedüli ajánlattevő társaság 8-10 milliárd forintos vételáron juthat hozzá a részvénycsomaghoz, miközben a hozzá hasonlóan külső, harmadik személynek számító OTSZ-nek közel 400 milliárd forintot kellett volna letennie kaucióként, ha indulni akar a pályázaton. A Takarékbank tavaly nyáron elfogadott alapszabálya szerint ugyanis, ha külső befektető vásárol részesedést a pénzintézetben, a többi tulajdonos is felajánlhatja részvényeit megvételre, mégpedig a vételár ötvenszeresének megfelelő értéken.

Az így felkínált papírokat pedig a befektetőnek kötelezően meg kell vennie. Bár az OTSZ maga is Takarékbank-tulajdonos, mégis külsős részvényesnek, harmadik személynek számít, ezért kellett volna letennie az említett 400 milliárd forintot, amelyet nem tudott megtenni, így nem indulhatott a pályázaton. Miként arról korábban beszámoltunk: az egyetlen pályázatot a múlt héten nyilvánították érvényesnek a kiírók. Az állami cégek a tervek szerint március 20-ig megtárgyalják az adásvétel részleteit, és megállapodás esetén aláírják a szerződést – ám, hogy kivel, azt továbbra sem árulják el, s többek között ezt, illetve a pályázat kapcsán a nyilvánosság teljes kizárását is sérelmezi az OTSZ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.