Matolcsyzmus kétmilliárdért

Kétmilliárd forintot, a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdaságtudományi karán az oktatásra rendelkezésre álló összeg kétszeresét költi minden évben a Magyar Nemzeti Bank saját közgazdasági ösztöndíjprogramjára. A jegybank tegnap sajtóközleményben jelentette, be, hogy öt éven át – voltaképp Matolcsy György elnöki mandátumának a végéig – tartó programot hirdet a pénzügyi kultúra emelése, és a közgazdasági gondolkodás serkentése céljából. A Pallasz Athéné Közgondolkodási Program kiemelt célja, hogy „a tehetséges magyar kutatók a társadalomtudományok – főként a közgazdaságtan, pénzügyek és azok peremtudományai – területén minél több, nemzetközileg is elismert színvonalú szellemi alkotást hozzanak létre.”

A Matolcsy György vezette jegybanknak ez már a második olyan tudományos munkákra biztató próbálkozása, amely a beszűkült közgazdasági gondolkodást próbálja megváltoztatni. A jegybank előbb költségtakarékossági programot hirdetett, majd kiírta azt a belső pályázatot, amely 16, leginkább az előző vezetést bíráló, vagy pedig az unortodox politikát elemző témában kért munkákat, több százezres jutalmat is ígérve értük.

Az MNB azóta ennél is nagyvonalúbb lett: a Pallasz Athéné kétmilliárdos éves kerete ugyanis a jelenleg legnagyobb hazai közgazdászképző oktatási intézmény, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kara éves költségvetésének a duplája. Mint azt az egyetemen megtudtuk, az 1100 hallgatót képző kar összesen egymilliárd forintból működik, ennek az összegnek nagyjából kilencven százalékát, azaz 900 millió forintot fordítják oktatásra. A jegybank egyébként korábban is támogatta a közgazdasági tudományos munkát – csak korábban a pályázható keret néhány millió forint volt. A sajtóközlemény szerint a programban részt vevőknek a jegybank „olyan kiváló körülményeket” kíván biztosítani, amelyek „már tanulmányaik korai fázisában” lehetőséget adnak arra, hogy saját témájukra koncentráljanak. A Matolcsy vezette jegybank azt szeretné, hogy „a képzés neveljen nyitottságra és olyan kutatási kultúrára, amely segítséget nyújt a hallgatónak a különböző tudományterületek és tudományágak közötti gondolatok, vagy ötletek kicserélésére, és biztosítson széles látókört az inter- és transzdiciplináris problémák megfelelő módon való megközelítéséhez”.

A tavalyi (leginkább a monetáris politika megváltozásából adódó) nyereségére büszke jegybanknak ez már a harmadik nagy ívű, inkább költségesnek tűnő programja: a hitelezést fellendíteni hivatott Növekedési és Hitelprogram volt az első (itt a több mint hatmilliárdos marketingkeretének elköltését a kormányzat házi beszállítójának számító I. M. G. Intermedia Group végzi), és a nemrég elindított műkincsvásárlási program, a harmincmilliárdos keretösszegű Értéktár a második.

Fókuszban az oktatás
Fókuszban az oktatás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.