Társasházi kandi kamerák: A kamu nem véd
A pesti belvárosban, és a külső kerületekben egyaránt, de több más nagyvárosban is megfigyelhető, hogy évről évre egyre több ház kapuján jelenik meg a figyelmeztető felirat a lépcsőházban felszerelt biztonsági kameráról. A bűnözőket elrettenteni hivatott jelzések egy része mögött nincs valódi, működő szerkezet, csak egy-két ezer forintért megvásárolható álkamera, aminek valójában nem sok értelme van – állítják a szakértők, ugyanis a rablások, betörések zömét alapos felderítő terepmunka előzi meg, ahol a hozzáértők számára ránézésre egyértelmű, hogy kamu, vagy igazi térfigyelő van a házban.
Három éve már csak a tulajdonosok kétharmadának szavazatára van szükség a társasházon belüli kamera felszereléséhez, a korábbi 100 százalék helyett. Mint Langer Ivánné, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének szóvivője tapasztalja, a lakástulajdonosok körében gyakran merülnek fel adatvédelmi aggályok, sokan bizalmatlanok az amúgy a biztonság növelésére hivatott eszközzel szemben. Emiatt fordul elő, hogy nem kap kellő támogatást a határozat. Még olyan esetekben sem mindig, amikor a lakók többsége szeretne térfigyelőt a lépcsőházba.
Ennek oka jellemzően az, hogy a közgyűlésre nem mennek el, vagyis nem képviseltetik magukat meghatalmazással az ingatlanukat bérbe adó, vagy külföldön élő tulajdonosok – tapasztalja Kálló Tamás, az MSN Védelem Kft. ügyvezetője, aki rendszeresen tart a társasházi térfigyelők témájáról szakmai rendezvényeken is előadást.
A kamerás cégek megrendeléseinek számát jócskán megdobja, amikor egy-egy önkormányzat pályázatot ír ki a kamerák felszerelésére. Budapesten a VI. és a X. kerületben tud Kálló Tamás ilyen, a felszerelés és a berendezés költségeinek 50-75 százalékát fedező önkormányzati támogatásról, és úgy hírlik, a IX. kerületben is várható hasonló kiírás hamarosan. Egy alapszintű, egyszerű szerkezet megvásárlása és felszereltetése 200 ezer forint körül kezdődik, de egy átfogó, a liftre is kiterjedő, a közös területeket szemmel tartó kameraegyüttes költsége legalább 600-700 ezer forint. Ehhez az egyszeri költséghez kell még kalkulálni az adatkezelését, ami egy vállalkozás esetében évente körülbelül 40 ezer forintos, vagyis társasházi szempontból már elenyésző tétel.
A bűnelkövetők azonosítására alkalmas felvételeket készítő kamerákat csak leinformálható cégtől érdemes megrendelni, olyantól, amelyik például tisztában van a felszereléssel járó adminisztrációs kötelezettségekkel is. Ilyen például az, hogy a működő belső térfigyelőt az adatvédelmi hivatalnál jelenteni kell, az adatkezelésre (vagyis a felvett videoanyag kezelésére) törvényes felügyelőt kell kinevezni, és az adatkezelési szabályzatot a lépcsőházban, jól látható helyen ki kell függeszteni. Aki ugyanis a házba belép, látva a figyelmeztető táblát, beleegyezik, hogy róla felvétel készüljön, de azt is tudni kell, hogy – kivéve a bűncselekményt is rögzítő képsorokat – kérheti, és ellenőrizheti az őt bármilyen szempontból zavaró képanyag megsemmisítését.
Az intim szféránkba behatoló térfigyelők ellen mindig is voltak, és vannak tiltakozók. Hajdan, az utcai kamerák megjelenése is élénk vitát gerjesztett. Most is vannak, akik nem értenek egyet azzal, hogy hazaérve róluk is felvétel készüljön. De ha a társasház törvényesen, vagyis kétharmados szavazattöbbséggel hozzájárult, már nincs jogalapjuk ellene tiltakozni. A profi adatkezelő cég kiválasztása viszont nem csak a törvényesség betartását szolgálja, hanem adott esetben a bűnözők kézre kerítését is, hiszen az ilyen cég a bűncselekményt és az elkövető arcát is rögzítő felvétellel tudja segíteni a rendőrség munkáját. A jól kiépített kamerarendszer egyik ismérve éppen az, hogy a jól, és jó helyeken elhelyezett kamerákkal még a csuklyás tolvajok arcáról is képes használható képsorokat rögzíteni.
Jóri András egykori adatvédelmi biztos – akinek kezdeményezésére 2011-ben bekerült a társasházi törvénybe a kamerákra vonatkozó szabályozás – a technika adott szintjén elérhető legmagasabb adatbiztonságú megoldást (ez minimálisan zárt láncú rendszereket és valamilyen kódolt, titkosított adatátvitelt jelentene), legfeljebb 15 napos tárolást és egy adatkezelési szabályzat elkészítését javasolta. Ezek az elképzelések többnyire be is kerültek a törvényszövegbe.
Vélhetően a viszonylag bonyolult szabályokkal is összefügg ugyanakkor, hogy – nem reprezentatív, de több kerületben többtucatnyi ingatlanra kiterjedő vizsgálódásunk szerint – a társasházi kamerák nagyobbik hányada két olyan csoportba tartozik, amelyek kívül esnek az adatvédelem fogalomkörén. A fenti szabályozás ugyanis csak a képrögzítésre vonatkozik – az álló- vagy a mozgókép rögzítésekor jön létre az a digitális személyes adat, amelynek kezelési feltételeit a törvény rögzíti; ha nincs felvétel, akkor adatkezelésről sem lehet beszélni.
A felszerelt kamerák egy része tehát csak figyel, és nem rögzít: a drót (vagy a vezeték nélküli kapcsolat) másik végén nem egy felvevő, például egy merevlemez van, hanem csupán egy monitor, amelyet jó esetben valaki (biztonsági őr, portás, házfelügyelő stb.) figyel. A másik csoportot a már említett kamu- vagy Potemkin-kamerák (nem bekötött, illetve nem bekapcsolt készülékek) jelentik, amelyek kizárólag a rossz szándékú behatolók elriasztására szolgálnak.
A valóban működő kamerás megfigyelőrendszerek továbbfejlesztett változata az úgynevezett intelligens társasház, amelyben a retinaszkennerrel kiegészített kamera végzi a lakók vagy éppen a szolgáltatók (liftszerelő, gázóra-leolvasó, postás stb.) beléptetését is. Egy ilyen szisztémában az egyes konkrét személyekhez különböző jogosultságok kapcsolódhatnak, azaz megoldható, hogy a kertészt csak az épület kertjébe, a szolgáltatókat pedig csupán a folyosóra, illetve a közös helyiségekbe engedi be a központi számítógép. A megoldásba az is belefér, hogy a kamera képét, illetve az esetleges videoképes riasztásokat mobiltelefonra továbbítsa a rendszer – ami természetesen újabb adatkezelési problémák forrása lehet.
