Növekedés négy keréken

Rekordszintre, 7,27 milliárd euróra emelkedett tavaly a magyar külkereskedelmi mérleg aktívuma. Ez nagy meglepetést nem okozott, hiszen a 2011-es, 7,06 milliárdos csúcs megdöntése már a novemberi, 6,98 milliárdos adat után biztos volt.

S ha már csúcsokról beszélünk, az is igaz, hogy a decemberi 290 milliós többlet volt tavaly a legalacsonyabb havi adat. Az Orbán-kormány alatt csupán háromszor volt ennél szerényebb a havi többlet. Utoljára 2009 januárjában volt negatív előjelű a külkereskedelmi egyenleg, míg az éves mérleg a 2008-as válság óta rendre pluszt mutat.

Bár az előjelek nem voltak kedvezőek, a decemberi adat mégis rácáfolt az ipari termelés halovány teljesítményéből fakadó aggodalmakra. Az export zászlóshajójának tekintett szektor ugyanis a KSH előzetes adatai szerint decemberben csak 6,8 százalékkal múlta felül egy évvel korábbi teljesítményét, pedig a bázis eleve nagyon alacsony volt.

A részletek kibontásáig egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a járműgyártók hozták jó formájukat, de ez egyedül kevés volt az üdvösséghez, a remélt két számjegyű növekedési tempó felvételéhez. Szerdától már az is ismert volt, hogy az élelmiszer-feldolgozó ipar sem tündökölt: 2012 záró hónapjában – a novemberi 4,8 százalék után – csak 0,4 százalékkal nőtt ezen termékek kiskereskedelmi forgalma, s vélhetőleg exportjuk is visszafogott maradt. A pénteken kiadott kereskedelmi adatok láttán azonban kisimulhattak a ráncok: a decemberi export euróban számolt 5,9 milliárdos értéke 9,5, az 5,6 milliárdos importé pedig 6,9 százalékkal nőtt a tavalyelőtti decemberhez viszonyítva.

Elképzelhető, hogy az év végén a vállalatok termelés helyett inkább meglévő készleteiket árusították ki, ez magyarázatot adhat arra, hogy az ipar szerény teljesítménye miért nem hagyott mélyebb nyomot az exportadatokon. Ha így történt, akkor a készletek feltöltése miatt erős évkezdetre számíthat az ipar. Az import lassulását Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője azzal indokolta, hogy a szokottnál jóval enyhébb tél miatt sokkal kevesebb földgázt kellett behoznunk az országba.

A külkereskedelmi mérleg többlete közel 150 millió eurós javulást mutatott 2012 azonos időszakához képest, amikor is a tömeges és előre nem jelzett gyárleállítások következményeként katasztrofálisan gyenge volt a külkereskedelmi aktivitás. Szerencsére ettől az év végi sokktól ezúttal megmenekült a hazai gazdaság, így végül 2013 egészét 2,5 százalékos export- és 1,8 százalékos importbővülés jellemezte. A decemberi kivitel 74, a behozatal 73 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le, ami a Brüsszelhez kötött köldökzsinór feszességét is jellemzi, s egyben a keleti nyitás hozadékának késésére utal.

Ami az idei kilátásokat illeti, Suppan a 7,6 milliárd eurós többlet elérését sem látja elképzelhetetlennek, elsősorban amiatt, hogy a nálunk megtelepedett német autógyártók várhatóan nyártól már teljesen ki tudják használni kapacitásaikat, hogy kielégítsék a nyugati és távol-keleti piacokról érkező, sokasodó megrendeléseiket. A CIB Bank elemzői még ennél is húzósabb, 8,4 milliárdos többletet prognosztizálnak. A külső kereslet bővülésével mindenki egyetért, a hazai fogyasztás és annak importigénye megítélésében azonban lényegesek a különbségek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.