Támogatás lesz az előlegből

Az állam támogatás formájában kifizeti a vételárként vagy előlegként befizetett összeget azon vállalkozóknak, akik az Alt Cash Kft. által forgalmazott kasszát rendeltek meg vagy üzemeltetnek, s most új gépet kell beszerezniük, miután a hatóság nemrég visszavonta a pénztárgép engedélyét – jelentette be tegnap Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára.

Ez alaposan leterheli az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrásait, s vélhetőleg a támogatások folyósítása is elhúzódhat. Varga Árpád elnökhelyettes elmondta: aki az Alt Cashtől rendelt gépet, a NAV honlapján kell jeleznie igényét, majd az azt igazoló bizonylatokat postán kell beküldeni az adóhivatalnak (büntetőjogi felelősséget vállalva az iratok valóságtartalmáért), s ezt követően a NAV minden egyes esetet megvizsgál, és határozatot hoz. Miután az Alt Cashnek közel hetvenezer megrendelése volt, vélhetőleg ennyi egyedi eljárást kell lebonyolítania az adóhatóságnak a következő hetekben.

Pankucsi Zoltán lapunk kérdésére elmondta: feltételezve, hogy a legtöbben harmincezer forint előleggel ragadtak bent az Alt Cashnél, maximum hárommilliárd forintos kiadással számolnak. Pontos számot persze csak az átállás lezárultát követően tudnak mondani, de ma az biztos: néhány száz gép működik jelenleg is a NAV hálózatán, azaz ennyi esetben fizették ki a kereskedők a teljes vételárat. A már üzemelő Alt Cash gépekkel egyébként a kereskedők továbbra is tudnak nyugtát adni, a kasszák továbbra is jelentenek az adóhivatalnak, még ha nem felelnek is meg az átállásról szóló rendeletnek. Ezeket a kereskedőket azonban a NAV egyelőre nem bírságolja, feltéve, hogy megteszik a gép lecseréléséhez szükséges lépéseket.

Más kérdés, hogy a gépek működése is ellentétes a jogszabállyal. A rendelet szerint ugyanis a nem engedélyezett kassza nem csatlakozhatna a NAV hálózatára, tehát a jogszabály szerint azokat le kellene kapcsolni a rendszerről. Információink szerint ugyanakkor az adóhatóság ezt nem tervezi, így csökkentve az érintett kereskedők által elszenvedett kellemetlenséget, ellenkező esetben ugyanis csak kézi számlával tudnának eleget tenni nyugtaadási kötelezettségüknek.

A kormány segítségének egyetlen feltétele van: a kereskedőknek február 16-ig meg kell rendelniük az új pénztárgépet. Mégpedig egy másik forgalmazótól, az Alt Cashnek ugyanis nincs más engedélyezett gépe, s mivel Pankucsi Zoltán nem tud arról, hogy újra engedélyért fordultak volna a hatósághoz, a kérdéses dátumig egész biztosan nem is lesz. Lapunk más forrásból úgy értesült, hogy az Alt Cash megfellebbezte az engedélyét visszavonó határozatot, sürgősségi elbírálást kérve.

A pénztárgépátállás tehát tovább húzódik. A NAV arról tájékoztatta lapunkat, hogy eddig 37 ezer online kassza működik és szolgáltat adatot, miközben korábban a kereskedők 219 ezer gép üzembe helyezéséhez igényeltek kódot az adóhatóságtól. A megítélt 118 ezerrel szemben eddig csak 17 ezer esetben kérték a támogatás kiutalását, vagyis máig ennyi gépet helyeztek üzembe. (A kisvállalkozások maximum öt gépre igényelhettek kasszánként 50 ezer forint dotációt.) A jelenlegi szabályok szerint tehát február végéig százezer kasszát kellene még beüzemelni ahhoz, hogy a támogatást ne veszítsék el a kereskedők. Ez szinte lehetetlen, a nemzetgazdasági tárca azonban egyelőre nem tervezi a határidő módosítását.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.