Könnyebb lesz megbízhatónak lenni

Lazítana a megbízható szerencsejáték-szervező cím megszerzéséhez szüksége kritériumokon a parlament költségvetési bizottsága. Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeket módosító salátatörvényhez benyújtott javaslat szerint az állam kevésbé venné szigorúan az adótartozást vagy azt, ha az adóhivatal (NAV) inkasszózza a vállalkozás számláját. A megbízható szerencsejáték-szervező fogalmát tavaly vezette be a kormányoldal, az a cég, amely megfelel az előírásoknak, pályáztatás nélkül kaphat a területgazda nemzetgazdasági minisztertől (jelenleg Varga Mihály) koncessziót kaszinó üzemeltetésére. Bár az tűnne logikusnak, hogy egy ilyen, bizalmi helyzetbe kerülő cégnél inkább szigorítsanak a feltételeken, a biztosság épp ellenkezőleg, könnyítene az előírásokon.

A jelenleg érvényes, tavaly elfogadott jogszabály alapján az a társaság lehet megbízható szerencsejáték-szervező, amely – egyebek mellett – eleget tett valamennyi közteherre vonatkozó bevallási- és fizetési kötelezettségének, ha volt is fizetési késedelme, az nem haladta meg a harminc napot. A tegnap benyújtott elképzelés szerint utóbbit 90 napra emelnék, vagyis az a cég, amely például egy 50 napos késés miatt eddig fennakadt a rostán, az most majd gond nélkül megfelelhet. Az előírások szerint most csak olyan vállalkozás számít megbízhatónak, amelynek bankszámláját a NAV soha nem inkasszálta, a költségvetési bizottság azonban azzal is megelégszik, ha az azonnali beszedési megbízás nem haladta meg az 500 ezer forintot. A törvény jelenleg nem elnéző a végrehajtásokkal szemben sem, ilyen eljárás most kizáró oknak számít, a jövőben azonban ez sem jelent problémát, ha az érintett összeg nem haladja meg a félmillió forintot.

Amint arról korábban beszámoltunk, tavaly két fideszes országgyűlési képviselő, Puskás Imre és Ékes József javaslatára teremtette meg a parlament annak lehetőségét, hogy az illetékes miniszter pályáztatás nélkül adhasson koncessziót kaszinónyitáshoz. Amennyiben a megbízható szerencsejáték-szervező így nyer jogot játékterem üzemeltetésére, a törvényben megszabott koncessziós díj dupláját kell megfizetnie (ez 2014-ben évi 107,8 millió forintot jelent). Bár első pillantásra ez nem látszik túl kedvezőnek, valójában komoly előnyt jelent, az összeget ugyanis leírhatja a játékadóból, így valójában kisebb az adóterhelése, mint egy olyan kaszinóüzemeltetőnek, mint amelyet pályázaton választanak ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.