Google: bukta volt a Motorola

9,6 milliárd dollár – csak névértéken ennyit bukott a Google azon, hogy 2012-ben megvásárolta a Motorola mobilüzletágát, most pedig eladta. Az egykor a mobilkészülék-piac vezetői között számon tartott, de 2008 óta csak vegetáló amerikai mobilgyártót az általa életre hívott Android sikerei nyomán akvirálta a Google, mivel úgy gondolták, saját készülékkel is volna keresnivalójuk a készülékgyártásban.

Két év közel félmilliárd dollár vesztesége azonban elég volt ahhoz, hogy szabaduljanak az egykori amerikai legendától. Előbb 200, majd 248 millió dollár veszteséget jelentett a Motoroly Mobility, nem kevés fejfájást okozva az egyébként többmilliárdos készpénzállományon ülő Googlenak, amely előszeretettel vásárolja be magát technológiai cégekbe.

A Motorola mobilüzletágának veszteségei a Google módszereivel konszolidálhatatlannak látszottak, ráadásul a korábban sem túlságosan fényes, 2,3 százalékos piaci részesedése mostanra egy százalékra esett vissza, így a piaci hírek szerint Mountain View-ban, a Google főhadiszállásán intenzíven keresték a vevőt a vállalatra. Meg is találták, méghozzá a kínai Lenovo képében, amely, bár az európai piacon nem éppen a legaktívabb játékos, az Apple és a Samsung után a harmadik legnagyobb okostelefon-gyártóként szokás emlegetni. Vélhetően kemény tárgyalásokat követően született meg a megállapodás a 2,9 milliárd dolláros vételárról, ami a Google-nak 9,6 milliárd dolláros bukta, elég csúnyá fog mutatni a könyvekben. Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy nem pontosan ugyanazt adták el, mint amit megvettek. Megtartották például a Motorola azon részlegét, amely tetszőleges részegységekből legó módjára összeállítható, moduláris készüléken dolgozik. Az Advanced Technology and Projects továbbra is a Google része marad, ami azt jelenti, hogy komoly lehetőségeket látnak ebben a készülékirányban.

Az eladás, bár nagy pénzügyi veszteséget jelent a világ vezető technológiai vállalatának, nem feltétlenül jelent komoly presztízsveszteséget. Szakértők figyelmeztetnek: amikor a Google megvette az amerikai mobilgyártó céget, tudni lehetett: nem piacot vagy fejlesztéseket akvirált, hanem a cég által birtokolt szabadalmak jelentik benne az értéket, hiszen a Motorola a mobil adatátvitel terén számos alapvető technológiát birtokol. A Motorola felvásárlásával anno 15 ezer szabadalom jutott a Google tulajdonába. Ezek nagy része a Google tulajdona marad, némiképp szépítve a pénzügyi arcát ennek a kétéves kalandnak, de a Lenovo jogokat szerez arra, hogy felhasználhassa a Motorola által fejlesztett technológiákat.

Bár időközben volt szó arról, hogy a Google saját készülékekkel is megjelenik, ehhez nem lett volna különösebben szükség a 12,5 milliárdos Motorolára, amelynek már az akvizíció idején sem voltak készülékei a felső kategóriában, amely készülékeken a legnagyobb nyereséget tudja realizálni.

– Ezzel az akvizícióval megerősödik a szerepünk a mobilpiacon, hiszen egy ikonikus márka innovatív termékeit integrálhatjuk a kínálatunkba –mondta Yang Yuanqing, a Lenovo elnök-vezérigazgatója.

A Lenovo az akvizícióval megismételheti azt a sikert, amelyet 2005-től az IBM PC-üzletágának megvételével elért – lényegében ezzel vált ismertté a világpiacon. Larry Page Google-vezér szerint a Lenovo ezzel „komoly játékossá” válhat az androidos piacon, amit több szakértő is a Samsung felé tett kiszólásként értelmez. A Samsung hegemóniája az Android térfélen már csípi a Google szemét, de nem annyira, hogy tegyen is ez ellen, mivel a Samsung Android-használata nagyon sok pénzt is hoz a cégnek. A Lenovo a Motorola megvásárlásával komoly dél-amerikai termelési kapacitást is szerzett.

A Lenovo tabletjei egy hongkongi sajtótájékoztatón
A Lenovo tabletjei egy hongkongi sajtótájékoztatón
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.