Kasszabotrány: ki jelentett fel kicsodát?

Közpénzből fizetik ki a kiskereskedőknek az Alt Cashtől és a Japan Cashtől megrendelt online kasszáik után befizetett előlegeket. Továbbra sem világos, hogy miért kellett azonnali hatállyal kivonni a piacról a koreai gépeket.

Közpénzből fizetik ki a kiskereskedőknek az Alt Cashtől és a Japan Cashtől megrendelt online kasszáik után befizetett előlegeket – ez 2-3 milliárd forintot tehet ki –, majd utána jogi úton próbálják visszaszerezni a két cégtől az összeget – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán. A tárca közleménye részletezi a teher átvállalásának módját, ám annak okával nem igazán foglalkozik, csak annyit közöl: a kereskedők „önhibájukon kívül” jutottak bajba.

Mint arról írtunk: a hatóságok december közepe óta tudták, hogy valami probléma lehet a koreai kasszákkal, ám nem tájékoztatták erről a kiskereskedőket, illetve végignézték, hogy több tízezren rendeljenek a gépekből. A Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH) csak a múlt héten vonta vissza azonnali hatállyal a több mint 80 ezer szállítási szerződéssel rendelkező cég gépeinek engedélyét, így az érintett kereskedőknek mindössze néhány napjuk maradt, hogy új eszköz után nézzenek. A hivatal tegnap közleményt adott ki, mondván: ugyan december 12-én kaptak jelzést arról, hogy gond lehet a gépekkel, de az erről szóló szakértői véleményt csak január 23-án kapták kézhez, ekkor tiltották meg a forgalmazást, és tettek feljelentést.

A szervezet és az NGM közleménye is hangsúlyozza, hogy a nyomozó hatóság megindította az eljárást az ügyben. Azt viszont elfelejtik hozzátenni, hogy egy másik feljelentés alapján. A rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint ugyanis a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal feljelentése egyelőre nem érkezett meg. Ami biztos: a Nemzeti Nyomozó Iroda december óta folytat nyomozást vesztegetés gyanújával, így kedden az engedélyezési hivatalnál és az Alt Cash Kft.-nél is megjelentek a rendőrök.

Madarász Jenő, az Alt Cash Kft. ügyvezető igazgatója és tulajdonosa lapunknak azt nyilatkozta: sem őt, sem munkatársait nem hallgatták ki tanúként az ügyben, a rendőrség a házkutatáson is pusztán az egyik kassza prototípusát, illetve dokumentációját foglalta le. Madarász Jenő fenntartja: kasszájuk megfelel a jogszabályi rendelkezéseknek. Elutasította azt a feltételezést is, hogy ők szándékosan „meghackelhető gépet” dobtak volna a piacra. Madarász szerint az a szoftverhiba, amelyre hivatkozva betiltották a gépet, nem lett volna alkalmas arra, hogy a pénztárgépről hamis számlát nyomtassanak, vele adót csaljanak. Közölte: cégük ki is javította a hibát. Úgy vélte: mindez messze nem indokolta azt, hogy azonnali hatállyal bevonják a gépek forgalmazási engedélyét. Az MKEH szerint azonban az engedélyezési eljárás nem tette lehetővé a szoftverhiba javítását, mert ilyenkor a teljes szoftvert és a kasszát kell újra elbírálni. Ez az eljárási jogi magyarázat tehát arra, miért kell – immáron a költségvetésnek – 2-3 milliárd forintot kifizetnie, hogy más cégek kasszáit meg tudják rendelni a kereskedők.

Az Alt Cash székháza
Az Alt Cash székháza
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.