Visszaüt a megkésett reform

Befektetésre nem ajánlott, azaz bóvli kategóriába sorolta át a Sonyt a Moody’s nemzetközi hitelminősítő arra hivatkozva, hogy a legnagyobb japán televíziógyártó nem tudott hatásosan reagálni a fogyasztói szokások megváltozására, az okostelefonok és a táblagépek előretörésére.

A leminősítéssel a Sony egy szintre került a magyar állammal, ami az adósbesorolást illeti. Igaz, a cég kilátásait stabilnak ítélik meg, szemben a mi távlati leminősítésünk lehetőségére utaló negatív jelzővel. A Sony értékpapírjai a Standard & Poor’s szemében még befektetésre javasoltak, a Fitch Ratingsnél viszont már korábban bóvli kategóriába kerültek.

Az elektronikai óriás csődbiztosítási felára az idén 60 bázisponttal 200 fölé nőtt, Magyarországé eközben 255-nél jár. A tőzsdén nem örültek a Moody’s bejelentésének, a Sony árfolyama Tokióban emiatt hétfőn három százalékot esett. A japán cég leminősítésével a Moody’s gyakorlatilag előrevetítette, hogy a február 6-án napvilágot látó negyedéves Sony-jelentés az eddigi várakozásoktól is elmaradó adatokat közöl majd.

„Nem szerencsés a végleges számok ismerete nélkül megelőlegezni egy ilyen leminősítést, különösen amikor a befektetők már kezdték elhinni, hogy a Sony a változás útjára lépett” – mondta a Bloombergnek Mana Nakazora, a BNP Paribas tokiói elemzője. Számos technológiai céghez hasonlóan a Sonynak is az az alapvető baja, hogy nem állja az Apple és a Samsung által diktált versenyt, makacsul ragaszkodik a személyiszámítógép-gyártó üzletágához és a televíziógyártáshoz, miközben az új divatot jelentő hordozható készülékek fejlesztése és értékesítése terén állva hagyták a többiek. A cégnél felismerték a váltás szükségességét, Kazuo Hirai vezérigazgató már bejelentette, hogy a mobil eszközök és a szolgáltatások irányába helyezik át a hangsúlyt.

A Moody’s szerint a Sony szerény és kiszámíthatatlanul változó nyereségtermelő képességén is segítene a stratégiaváltás. A jelenlegi termékkínálatot ugyanis az alacsony profittartalmú eszközök uralják – írják, utalva például a személyi számítógépekre. Ismert, hogy a PC-ipar egésze milyen eladási nehézségekkel küzd, tavaly tízszázalékos forgalmi visszaesést mértek itt. Nem kivétel ez alól a Sony, amelynek 6,2 milliós Vaio notebook-értékesítési tervét időközben 5,8 milliósra kellett visszanyesni.

A Sony októberben a Bravia televízióknál is 6,7 százalékos forgalomcsökkenésre figyelmeztette részvényeseit, 15-ről 14 millióra mérsékelve lapos tévéinek éves várható eladási darabszámát. A cég világpiaci részesedése a tévépiacon egyetlen negyedév leforgása alatt 8,1 százalékról 7,5 százalékra esett vissza, s ezzel a harmadik helyen áll a Samsung és az LG Electronics mögött az NPD DisplaySearch szerint. Tévéeladásai immár harmadik éve folyamatosan csökkennek, értékben 98,4 milliárd dollárt tettek ki tavaly. Ezzel immár sorozatban kilencedik éve termel veszteséget a konszern számára a televíziógyártó üzletág.

Itt is érik a stratégiaváltás: Kazuo Hirai a magas nyereségtartalmú csúcskészülékek irányába vinné el a Sonyt, s az ultra magas felbontású, 25 ezer dollárnál is drágább készülékek piacán akar nagyot alakítani. A vezérigazgató emellett a tavaly debütált PlayStation 4 játékkonzolhoz és az Xperia okostelefon új generációjához is nagy reményeket fűz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.