Az atomerőmű ebben az esetben, mondhatni, annyiért adja az áramot, amennyiért akarja. Hisz gazdálkodásának egy fontos költségeleme – a berendezéseké – hiányzik. (A mintegy hatszázmilliárd forintra rúgó önrész biztosításában az erőműnek – avagy anyavállalatának, az állami MVM-nek – még lehet szerepe.) Ha pedig az új paksi blokkok tetszőlegesen olcsón termelhetik az áramot, tetszőleges mértékű rezsicsökkentés is jöhet.

Csakhogy a kormány által felvázolt pénzügyi szerkezet legalább annyira bizonytalan, mint ha gazdaságilag „önhordó” beruházásra törekednének. Az eddig megismert adatok szerint az orosz állam körülbelül háromezermilliárd forint kölcsönt nyújtana Magyarországnak a beruházáshoz. Ezt a 10 évre tervezett kivitelezés első 8 évében kapjuk meg és fizetjük ki a blokkokat szállító orosz állami Roszatomnak. A kivitelezés utolsó két évében az állami költségvetésből kellene biztosítanunk hatszázmilliárd forint önrészt. A háromezermilliárdos euróhitel kamata 4 százalék körülire (vagyis évi 120 milliárdra) várható. A hitelt az építkezést követő 20 évben kellene visszafizetnünk. Ez azt jelenti, hogy 2025–2045 között a költségvetésre évi 290 milliárd forint törlesztőrészlet hárul (árfolyamváltozás nélkül, egyenlő mértékű részletfizetésekkel és a hiteltörlesztéseknél alkalmazandó képletekkel számolva). Ez azt is jelenti, hogy az országnak végül a hitel után mai áron 5800 milliárd forintot kell visszafizetnie összesen.

Mivel az Orbán-kormány az alaptörvénybe öntötte, hogy államadósságunk nem emelkedhet, a hiányt pedig az EUmiatt tartja szigorúan 3 százalék alatt, az ország mintegy 30 ezermilliárd forintos bruttó hazai össztermékére (GDP) vetítve tartósan, húsz éven át évi körülbelül egyszázalékos GDP-többletnövekedést kell elérnünk ahhoz, hogy a hitel visszafizetését államadósság-emelés nélkül ússzuk meg. Noha a politikusok szerint a bővítés egy százalékkal emeli a GDP-t, az elsősorban az építés időszakára tehető, amikor még nem kell törleszteni. Ha sikerülne az új blokkokban megtermelt többletáramot a mai áron értékesíteni, akkor legfeljebb 200 milliárd forinttal lehet nagyobb a termelés (és 0,7 százalékkal lesz több a GDP). Ez is csak addig tart azonban, amíg a régi reaktorok működnek. Amikor ezek leállnak, jórészt a többlet is megszűnik. A 4 százalék körüli kamat semmiképp sem nevezhető az évszázad üzletének. Csak abból a szempontból kedvező, hogy magas kockázati besorolásunk miatt ma nem adna senki más nekünk 5 százalék alatti kamattal euró hitelt. Rövidebb futamidő mellett Lettország 2,8, Litvánia 3,3, Szlovákia 3,6 százalékon áll. És nem lebecsülendő az árfolyamkockázat: az euróbevezetés időpontja ködbe vész, és az MNB állítólag nem bánja a forintgyengülést.

Noha az államközi hitel látszólag sok problémát „megold”, ilyen módszerrel olyan tőkeszegény országok építenek orosz atomblokkokat, mint Vietnam vagy Banglades. Törökország bonyolult, önhordó megállapodást kötött. Csakúgy, mint Finnország, amelynek most a világpiac 2,2 százalékért ad eurómilliárdokat. A hitelfelvétel ez esetben is a szegény ember kényszerpályájának tűnik, ami az összes megoldás közül végül a legdrágább.