Leszoktatják a mákról a honi termelőket

Több száz helyi máktermelő kezdhet új terménnyel foglalkozni, miután nemrégiben kiderült: a Alkaloida Vegyészeti Zrt. tulajdonosa, a SunPharma úgy döntött, a gyógyászati morfium előállítását Tiszavasváriból Tasmániába helyezi át. A döntésről a cég december közepén, levélben értesítette a tiszavasvári önkormányzatot. Január elsejével így a tiszavasvári üzemben leáll a hatóanyag termelése, ám a gyógyszer-előállítás és -csomagolás továbbra is marad. A cég a levelében a termelés áthelyezését azzal indokolja, hogy a világpiaci verseny miatt jelentős vesztesége volt a morfium előállításából. A cégbírósági bejegyzések szerint az Alkaloida 5,4 milliárd forintos árbevétel mellett ugyanekkora veszteséget termelt 2012-ben.

Bár a termelők a mákot még nem vetették el, közvetlen kár nem éri őket, ám a gyártó döntése érzékeny veszteség – derül ki Isztin Ferenc, a Dombegyházi Agrár Zrt. vezérigazgatója, a Máktermelők és Termelésszervezők Országos Szövetségének elnökének elmondásából. Az ipari mák tisztességes, stabil megélhetést jelentett: az Alkaloida többnyire megállapodott a felvásárlási árakban, és azt utána a termelők hiánytalanul megkapták. Tavaly 330, idén 340 forint lett volna a mákgubó kilója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.