Tudod-e, minek tanulsz?

Rosszul döntöttem, nem való ez nekem – ezzel a panasszal keresi fel a fiatal diplomások többsége a karrier-tanácsadót. Megdöbbentő, milyen sokan elkövetik azt a hibát, hogy kényelmi szempontok, a baráti kör, vagy pusztán a tanulmányi jegyeik és nem a saját személyiségük, valós érdeklődésük alapján választanak maguknak szakmát, hivatást.

Váltani sosem késő, de miért ne lehetne éveket és sok százezer forintot megspórolni azzal, ha körültekintően választana magának mindenki pályát. Nincs, aki megmondja, hogy milyen diplomák lesznek keresettek 5-10 év múlva – vallja be Joó Zsuzsanna karrier-tanácsadó, hozzátéve: legalább az irányt fontos jól megválasztani. Aki rosszul tűri a monotóniát, azt, hogy napi 8-10 órát a számítógép előtt üljön, annak nem szabad olyan pályát választania, amelyik ezt követeli meg. Nemrég például egy fiatal jogász járt nála, aki bevallotta, fogalma sem volt, hogy mi lesz a dolga diplomásként. Most egy bankban egész nap a szerződésszövegeket vizsgálja, és szenved, el sem tudja képzelni, hogy ezzel foglalkozzon egész életében. Példája nem egyedülálló, nem ő az egyetlen, aki nem nézett utána, hogy ha túljut az összes vizsgán, és kézbe kapja a hőn áhított diplomáját, mire számíthat valójában a munkaerőpiacon.

Tipikus hiba, amikor a diákok – és szüleik – nem tájékozódnak kellőképpen az adott képzés keresleti oldaláról. Egy művelődésszervező szakot és mesterképzést végzett fiatal nő nemrég azzal a problémával szembesült, hogy a végzettségének megfelelő munkakör néhány tucatnyi múzeumban létezik csak. Szerinte erről sosem beszéltek sem a hallgatók egymás között, sem a tanárok nekik erről. Annak tanult, amire nincs igény, vagyis a képzésben részt vevők létszámához képest elenyésző a kereslet.

Az érdeklődési körnek, személyiségnek és a munkaerőpiaci keresletnek megfelelő szakirány megtalálása az elhelyezkedési esélyek, sőt a várható fizetés nagysága miatt sem mellékes. Leggyorsabban az orvos- és egészségtudományi, az informatikai, a művészeti és műszaki területről érkezők találnak állást. Leghosszabb ideig a közigazgatási, a sporttudományi, társadalomtudományi és a természettudományi végzettségűek keresgélnek – állapította meg a hazai frissdiplomások munkaerő-piaci boldogulásáról 2012 tavaszán készített széles körű kutatásában az Educatio Nonprofit Kft. A Diplomás Pályakövető Rendszerben 32 felsőoktatási intézmény gyűjtött adatokat a 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben abszolutóriumot szerzett végzettjeiről. A 25 ezer pályakezdő válaszát tartalmazó kutatás eredményeit a Frissdiplomások 2012 című zárótanulmány összegzi.

Tanulni megéri: a pályakövetési vizsgálatok eredményei bizonyítják, a felsőfokú végzettségűek minden szempontból jobb helyzetben vannak az alacsonyabb képzettségűeknél. A diplomások között az országos átlag alatti a munkanélküliek aránya és jobb a fizetésük. A Magyarországon dolgozó friss diplomások átlagjövedelme nettó 159 700 forint, ami 17 ezer forinttal meghaladja a KSH által – az adatok felvételének időszakában – mért hazai átlagkeresetet. Mesterdiplomával 165 000 forintot, alapdiplomával pedig 142 000 forintot lehetett keresni átlagosan – fogalmaznak az Educatio elemzői.

Legtöbbet műszaki, informatikai és gazdaságtudományi diplomával lehet keresni, legkevesebb fizetésre a pedagógusok és a sporttudományt tanultak számíthatnak. A legjobban és legrosszabbul kereső pályakezdő diplomások átlagjövedelme között csaknem havi nettó 100 ezer forint az eltérés. A sikeres álláskeresők 36%-a hirdetésre jelentkezett, 23% személyes ismeretség révén jutott munkához, 17% munkáltatónál jelentkezett (pl. beküldte az önéletrajzát „csak úgy”), és a diplomások 8%-át korábbi gyakorlati helyére vették fel.

Miközben a vizsgálat jelentős eltéréseket tárt fel a különböző képzési területek végzettjei között, de ennél is érzékenyebb probléma a társadalmi különbségek leképeződése a munkaerő-piaci mutatókban. Jól látszik – fogalmaznak az elemzők –, hogy a jövedelmek alakulását a nemek közti különbségek jelentősen befolyásolják. A Magyarországon foglalkoztatott friss diplomások közül a nők átlagosan havi nettó 45 ezer forinttal keresnek kevesebbet a férfiaknál. A nemek között éles határvonal húzódik nemcsak a különböző szakterületeken belüli átlagjövedelmek, de a munkaerő-piaci átmenet és a korai karrierút szempontjából is.

A karrier-tanácsadó tapasztalatai szerint a fiatalokat fontos lenne arra is felkészíteni, hogy munkahelyükkel szemben reális elvárásaik legyenek. Első, lehangoló tapasztalataik egyike, hogy munkahelyük nem olyan érdekes, kihívásokkal teli, fejlődésre lehetőséget adó, szórakoztató feladatokat kínáló hely, mint amire számítottak. A kiégés gyorsan bekövetkezik, kivált akkor, ha a komoly feladatokra vágyó fiatal főnökeitől elismerést is hiába vár.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.