A Richter nem válhat felvásárlási célponttá

– Megalapozatlanok azok a híresztelések, melyek szerint a Richter az amerikai Forest Laboratories felvásárlási célpontjává vált volna –mondta lapunknak Beke Zsuzsa, a Richter kormányzatikapcsolat- és PR-vezetője. A Richter és a Forest Laboratories között stratégiai együttműködés jött létre a skizofrénia kezelésében használt Cariprazine-t illetően. Ez a kapcsolat jelenleg is él, ám felvásárlásról szó sincs – hangsúlyozta. Az akvizíciós pletykák mögött több, találgatásra alapot adó körülmény áll – tartják részvénypiaci körökben. A magyar gyógyszergyár árfolyama az év eleje óta jóval tíz százalék fölötti emelkedést mutat – kedden ismét 0,4 százalékkal tudott erősödni –, a Forest Laboratories pedig épp a napokban jelentette be, hogy 2,9 milliárd dollárért megveszi versenytársát, az Apatist, és további cégvásárlásokon is gondolkodik. Alighanem ezek alapján terjedt el a találgatás, hogy a 18,2 milliárd dollár piaci értékű Forest Laboratories Richter-részvények vásárlását fontolgatná. Erre ugorhatott meg az árfolyam.

Fontos szempont, hogy a Richterben 25,25 százalékban tulajdonos a magyar állam is. Az állami vagyonkezelő, az MNV segítségével épp a múlt év végén vásárolták vissza azt a 833,3 millió euró névértékű, Richter-részvényekre átcserélhető kötvénycsomagot, amely az idén jár le. Ezzel párhuzamosan – az ügylet finanszírozásához – a vagyonkezelő az állam nevében új, 903,8 millió euró össznévértékű, Richter-részvényekre cserélhető kötvényt bocsátott ki 2019-es lejárattal. Ez is azt jelzi, hogy az állam nem szeretne kiszállni a gyógyszergyárból, és új befektetőt sem szívesen látna a környéken. A kötvényügylet kapcsán tartott tájékoztatón erről Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is beszélt. Szavai szerint az állami tulajdonrész megőrzése garantálja, hogy a Richter továbbra is „függetlenül, a magyar gazdasági érdekeknek megfelelően” működhessen, „hiszen az állami pakett blokkolhat egy ellenséges felvásárlási kísérletet is”.

A Richter drágulása mögött azonban az is állhat, hogy a befektetők most eszmélnek rá arra, hogy valóban nagyon jó évek várnak a cégre. A világ egyik legnagyobb ütemben fejlődő gyógyszerpiacán, Dél-Amerikában például most kezd terjeszkedni a magyar vállalat. Brazil partnerével, a Next Pharmával közösen tavaly decemberben tette meg az első lépéseket a méhmióma kezelésére kifejlesztett gyógyszer, az Esmya dél-amerikai forgalmazására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.