Átlátszó próbálkozások

Sokan próbálták, mégsem sikerült lenyúlni az üvegbeton ötletét, magyar marad a találmány. Egy újabb iparjogvédelmi siker révén lezárulni látszik az üvegbeton körüli szabadalmi huzavona, és a találmány elkezdhet végre nyereséget termelni Losonczi Áronnak. A feltaláló a Heidelbergcement AG ellen 2009-benmegnyert szabadalombitorlási per után ismét jogerősen nyert egy úgynevezett felszólalási eljárásban, melyet a fényáteresztő beton európai szabadalma ellen indítottak olyan cégek, amelyek sajátjukként kezelték az eljárást. Az év végén az Európai Szabadalmi Hivatal Fellebbezési Tanácsának müncheni ülésén ötórás tárgyalás után helybenhagyták a Felszólalási Tanács két éve hozott döntését, és ezzel az üvegbeton Losonczihoz köthető európai szabadalma érvényben maradt. Így az ebből érvényesített nemzeti szabadalmak egy csokorban többé már nem támadhatók.

Az üvegbeton szabadalma ellen egy olyan cég tulajdonosa szólalt fel öt évvel ezelőtt, aki a Heidelbergcementhez hasonlóan maga is használni akarta a találmányt, de fizetni nem akart érte. A társaság megkereste a feltalálót, és ingyenes hasznosítási jogot kért tőle, cserébe pedig csupán azt ígérte, hogy nem fogja megtámadni a szabadalmat. A zsarolásszagú ajánlatot Losonczi nem fogadta el, ezután a cégtulajdonos felszólalt a szabadalom ellen.

A találmányt több cég is megpróbálta elbitorolni, hogy elkerülje az ilyenkor szokásos licencdíj megfizetését. Ennek érdekében jogi fórumokon kezdték támadni Losonczi Áron szabadalmát. A Fellebbezési Tanács mostani jogerős döntése nyomán viszont érvényben maradt a jog, sőt: értéke is jelentősen megnőtt. Ennek köszönhetően gyorsan – már ez év elején – sikerült a magyar feltalálónak licencmegállapodást kötnie a két legjelentősebb szabadalombitorlóval. Az immár hét éve tartó iparjogvédelmi küzdelem ezzel lényegében véget ért.

A jogi csatározások mellett időközben szükségessé vált a találmány továbbfejlesztése is. Egy svájci projekt kapcsán Csongrádon, a feltaláló üzemében elkészült az eddigi legnagyobb, 3,6 ≈ 2,3 méteres, nyolc centiméter vastag fényáteresztő betonpanel. Az eddig gyártott Litracon pXL (pixelbeton) termék vastagságának megduplázásával jelentősen megnőtt az elemek teherbírása, így az előbbi méret akár tovább is növelhető. A fejlesztés egy angol tervezőiroda megkeresése után kezdődött tavaly nyáron. A britek egy kerti pavilont álmodtak meg, amelynek falait transzparens betonelemek alkotják, más tartószerkezet nincs is bennük. Losonczi addigi megoldásai sem teherbírás tekintetében, sem elemméretben nem voltak alkalmasak erre, ezért vált szükségessé az új termék létrehozása.

Eközben hamarosan megkezdődik a Litracon pXL lengyelországi gyártása is. Krakkói partnerük már túl van a próbaelemek gyártásán, jelenleg a termék tesztelését végzi. Az ötlet iránt érdeklődik a legnagyobb svájci és katari betonipari vállalat is. Hamarosan itthon is látható lesz az újfajta pixelbeton. A Pest Belvárosában lévő Erzsébet téren 12 belülről kivilágított betonpadot állítanak fel márciusban.

Losonczi Áron, a Litracon feltalálója 2009 óta küzd a szabadalombitorlókkal a különböző bíróságokon
Losonczi Áron, a Litracon feltalálója 2009 óta küzd a szabadalombitorlókkal a különböző bíróságokon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.