Kijózanító foglalkoztatási adat

Csupán 74 ezer állás jött létre az amerikai gazdaságban decemberben, alulmúlva a legborúsabb előrejelzéseket is. Pedig sok egyéb adat arra utalt, hogy az év végén gyorsult a növekedés.

A más módszertan alapján számított munkanélküliségi ráta viszont valamelyest csökkent. A váratlan kettős fordulat feladja a leckét a jegybanknak, amely a buborékképződés veszélye miatt egyre kevésbé élénkítené a gazdaságot. Részletes elemzést igényel majd, mi okozta a decemberi kisiklást. Részben valószínűleg a rossz időjárás, hiszen például az építőiparban 16 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma.

A szakértők 197 ezer új munkahelyre számítottak, de az év utolsó hónapjában csupán 74 ezer jött létre, s három éve nem volt ilyen gyenge az adat. Igaz, közben 7 százalékról 6,7 százalékra, a 2008. októberi szintre mérséklődött a munkanélküliségi ráta, de ennek az az oka, hogy kevesebben keresnek aktívan állást. A decembert megelőző négy hónapban átlagosan havonta 214 ezer új állást kínáltak a munkáltatók.

A munkaügyi minisztérium közben 38 ezerrel 241 ezerre módosította a novemberi adatot, s így tavaly havi átlagban 182 ezer munkahelyet teremtettek a cégek és az állami szervek, ugyanannyit, mint 2012-ben. A pénteki adat nyilvánosságra hozatala után elemzők azt mondták, hogy egyelőre sok a „zaj” a friss számokban. Az időjárás erősen befolyásolta a munkaerőpiaci folyamatokat, másrészt egyelőre bizonytalan az is, mi lesz a tartós munkanélküliek segélyének folyósításával, s ez sokakat arra késztethetett, hogy ne is folyamodjanak támogatásért.

Az ipari termelés, a külkereskedelem és az üzleti hangulati index is arra utalt az utóbbi napokban, hogy az amerikai gazdaság egyre jobb kondícióban hagyta maga mögött a múlt esztendőt. Sőt, az ADP és a Moody’s Analytics például azt sugallta a héten, hogy a magánszektorban 238 ezer ember talált állást decemberben, vagyis a vártnál sokkal többen jutottak munkához.

A sok kedvező adat nyomán az utóbbi napokban emelkedni kezdtek az államkötvényhozamok is, mert a befektetők mindinkább arra a meggyőződésre jutottak, hogy a jegybank (Fed) nemcsak folytatja a mennyiségi lazítás politikájának a szorosabbra hangolását, hanem esetleg gyorsítja ezt a folyamatot. A nyílt piaci bizottság végül arról döntött, hogy havi 85 milliárd helyett csak 75-öt pumpál a gazdaságba. Az elemzők korábban úgy vélték, hogy az év végére az egész program megszűnik.

Néhány napja teret nyert a gondolat, hogy talán hamarabb. Most viszont már olyan hangokat is hallani, hogy a januári ülésen a Fed inkább kivár, s csak a márciusin – amelyet már Janet Yellen, a február elsején hivatalba lépő új elnök vezet majd – számíthatunk újra nadrágszíj húzására. A mennyiségi lazítás szigorítása az újabb adatoktól függ. S a Fed számára elsődlegesen fontos, hogy az infláció továbbra is nagyon alacsony, egy százalék körüli a kétszázalékos cél helyett, miközben a munkanélküliség is csak azért apad, mert kevesebben keresnek munkát, vagyis nem azért, mert érdemben javulna a gazdasági helyzet.

De a „zajok” kiszűrése után arra a következtetésre is juthat, hogy alapjában véve azért a gazdaság továbbra is dinamikusan fejlődik, a növekedés irama idén három százalék körül alakulhat a tavalyi 1,7 százalékra becsült bővülés után. De a zajok kiszűrésére szüksége lesz némi időre, hogy jobban lássa a jegybank, mi is zajlik valóban a gazdaságban. A New York-i tőzsdeindexek a nyitás után felfelé lódultak meg, mert a befektetők úgy gondolják, hogy a Fed még jó ideig pumpálja a pénzt a gazdaságba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.