Hárommilliárd euróért megyünk a piacra

Idén 3-3,3 milliárd euró értékű devizakötvény-kibocsátással számol az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A tranzakció devizaneme, futamideje és időzítése a piaci helyzet alakulásától függ – mondta Borbély László András vezérigazgató-helyettes.

A magyar államadósságból 2014-ben 5,4 milliárd euró értékű devizatartozás jár le, ennek finanszírozására 2013-ban az ÁKK már bevont másfél milliárd euró forrást, a fennmaradó részt kell idén előteremteni.

A nemzetközi fejlesztési intézményektől idén 850 millió euró projektfinanszírozó hitel érkezhet, emellett a letelepedési kötvényből és a Prémium Euró Magyar Államkötvényből is befolyik a tervek szerint 400 millió euró. Borbély László András szerint e két utóbbi kötvénynél igen konzervatívan kalkuláltak, így ha a tervezettnél több pénz érkezik ezen forrásokból (2013-ban is ez történt), akkor ez részben kiválthatja a nemzetközi devizakötvény kibocsátást, annyival kisebb összeget kell bevonni a külföldi piacokról.

Ebben az évben összesen 5961 milliárd forint államadósságot kell visszafizetni. Ennek döntő része forinttartozás, ezek összértéke 4365 milliárd forintra rúg, míg a lejáró devizakötelezettség 1596milliárd forintot tesz ki. Az idén lejáró államadósság legnagyobb részét a diszkontkincstárjegyek és a lakossági állampapírok adják. Részben a törlesztendő adósság visszafizetésére,

részben az idei költségvetési hiány fedezésére 2014-ben összesen 6902 milliárd forint forrást tervez bevonni az ÁKK, szemben a 2013-as tervben szereplő 7379 milliárddal. Az idei összeg mintegy 80 százaléka, 5550milliárd forint lesz a forintkibocsátás, a fennmaradó rész, 1352 milliárd forint (4,6 milliárd euró) a devizakibocsátás és -hitelfelvétel.

Az ÁKK azt szeretné, ha az államadósságon belül csökkenne a devizakitettség aránya, az idén lejáró külföldi fizetőeszközben nyilvántartott tartozások egy részét ezért forintforrásokból fizetik vissza. A tervek szerint a devizatartozások aránya tartósan 40 százalék alá csökkenhet, és nő a belföldi finanszírozás szerepe is, a hazai befektetők aránya (lakossági és intézményi összesen) közelíti majd az 50 százalékot – hívta fel a figyelmet Borbély László András. Ennek érdekében idén új, hosszú lejáratú lakossági termékeket is piacra dob az ÁKK.

Töröcskei nem utasíthat

Ha egy bank megvásárlásakor új finanszírozási igény merül fel, az ÁKK igyekszik majd megoldani – mondta Borbély László András. A hírek szerint a részben állami, többségében Töröcskei István, az ÁKK-vezér érdekeltségébe tartozó Széchenyi Bank tett ajánlatot a Raiffeisen magyar leányára. Töröcskei István nem utasíthat minket arra, hogy részt vegyünk a Raiffeisen megvásárlásában. Ennek megvan a módja, a parlamenten keresztül – szögezte le Borbély László András.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.